Politika

Magyarország egy kiemelt fontosságú ülésen vesz részt az ENSZ-ben

Magyarország egy kiemelt fontosságú ülésen vesz részt az ENSZ-ben

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be a részletekről

2024. szeptember 27., péntek
Magyarország egy kiemelt fontosságú ülésen vesz részt az ENSZ-ben

Magyarország részt vesz a Béke barátai nevű csoport alakuló ülésén pénteken New Yorkban, a Kína és Brazília vezetésével szervezett tanácskozás fő üzenete, hogy mielőbb meg kell kezdeni a béketárgyalást az ukrajnai háború lezárása érdekében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az ENSZ Közgyűlésének napirendjét a héten az ukrajnai és a közel-keleti fegyveres konfliktus uralta, és jól látszik, hogy a világ országainak többsége békét akar.

Van egy nagy globális békepárti többség, ennek Magyarország is a része. Kevés európai ország tartozik ehhez a csoporthoz

- emelte ki, hozzátéve, hogy a globális Dél államainak elegük van abból, hogy egy tőlük több ezer kilométerre lévő háború árát kell fizetniük.

Az egész világnak elege van már abból, hogy Európában nem képesek az európaiak vagy a transzatlanti közösség véget vetni ennek a háborúnak

- mondta.

Az ülésnek az a mondanivalója, hogy az ukrajnai háborúnak nincs megoldása a csatatéren. Az ukrajnai háborút kizárólag tárgyalásokkal lehet megoldani, és minél előbb kezdődnek meg a tárgyalások, annál több emberéletet lehet megmenteni, annál jobban csökkenthető az eszkaláció veszélye, s annál inkább csökkenthető a károkozásnak, a pusztításnak a mértéke - sorolta.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország támogatja ezt a kezdeményezést, és készen áll arra, hogy részt vegyen a csoport munkájában.

Annál is inkább, mert a Béke barátai csoport egyik fontos célja az, hogy a kínai-brazil koprodukcióban készített béketerv mentén szorgalmazzon tárgyalásos megoldást az Ukrajnában zajló válságra

 - húzta alá.

Nem fogadható el, hogy a világot újra nyugati és keleti blokkokra osszák.

Nyitókép: Getty Images

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.