Politika

Kiderült, hogy a kormány valóban kivezeti-e Magyarországot az unióból

Kiderült, hogy a kormány valóban kivezeti-e Magyarországot az unióból

Bóka János szerint számos gazdasági érdek is az unióhoz fűzi Magyarországot.

2024. szeptember 2., hétfő
Fotó: Purger Tamás
Kiderült, hogy a kormány valóban kivezeti-e Magyarországot az unióból

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter interjút adott az Indexnek, amelyben számos téma között felmerült Magyarország jövője az Európai Unióban.

Fotó: Purger Tamás. 

 

A miniszter arra a kérdésre, hogy „a konfliktusok és nettó befizetői státusz együttesen végül eredményezheti, hogy a kormány végül kivezeti Magyarországot az Európai Unióból?” A miniszter elmondta, hogy 

Ez egy nem létező politikai vita, nem létező politikai diskurzus”.

Bóka János szerint „a magyar kormányon belül nincsen beszélgetés arról, hogy Magyarország jövőjét az Európai Unión belül vagy az Európai Unión kívül kell elképzelni.”

A kormány egyértelmű álláspontja az, hogy Magyarország európai uniós tagságának nincs alternatívája. A miniszter szerint ennek számos oka van, és azt is hozzátette, hogy a modern magyar identitás szerves részévé vált az európaiság. Azt is hozzátette, Magyarország biztonsága csak egy erős védelmi közösség részeként garantálható, aminek egyik pillére a NATO, a másik pillére pedig az Európai Unió.

Bóka szerint számos gazdasági érdek is az unióhoz fűzi Magyarországot. „A magyar gazdaság és a magyar emberek jólétének az alapját nézve,

egy ennyire nyitott, ennyire exportvezérelt és ennyire külföldi beruházásoktól függő gazdaság esetében elképzelhetetlen a fejlesztési célkitűzéseket megvalósítani úgy, hogy Magyarországnak nincs korlátlan hozzáférése az egységes belső piachoz.

Ez jelen körülmények között csak az Európai Unió tagjaként lehetséges” – jelentette ki. 

Bóka János ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy az Európai Unió működésével kapcsolatban kritikát vagy javaslatokat nem lehet megfogalmazni. Azt is elmondta, hogy ezeket a kritikákat jelenleg az Európai Unió politikailag képtelen feldolgozni, ez pedig az Európa-politika kudarca.

Mindenkit, aki ezeket a kritikákat nyilvánosan, felvállaltan megfogalmazza, igyekeznek az európai politikai közösségből kitolni. 

Ez helytelen megközelítés, ami sem a tagállamok közötti lojális együttműködést, sem az uniós intézmények sikeres működését nem segíti – fogalmazott a miniszer.

A teljes interjút ITT olvashatja.

 

(Nyitókép: Purger Tamás)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.