Politika

Gyurcsánytól elvették a szót, a parlamenti ellenzék kemény kritikát kapott

Gyurcsánytól elvették a szót, a parlamenti ellenzék kemény kritikát kapott

3 órája
Gyurcsánytól elvették a szót, a parlamenti ellenzék kemény kritikát kapott

– Eltelt a nyár, hogy hallgattunk egy nárcisztikus hazudozót, majd pedig bejöttünk ide, és hallgattunk egy nárcisztikus hazudozót – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a parlamentben elmondott napirend előtti felszólalásában.

Akik gyalázták az 56-osokat, azoknak semmilyen jogalapjuk nincs arra, hogy 56 kérdésében bármilyen vonatkozásban felkérdezzenek minket. Amikor az ötvenedik évfordulón Gyurcsány ránk lövetett, akkor hogy lehet nemzeti egységről beszélni 1956 esetében, a Párbeszéd együtt indult Gyurcsánnyal a 2022-es választáson is. Önök 56 ügyében ezzel az emberrel a hátuk mögött ne oktassanak ki minket

– tette hozzá.

Kocsis Máté az árvízről azt mondta, ennek a kormánynak számtalan olyan csapást kellett elhárítania, hogy a nagy bajt sikerült elkerülni. Megfigyeltük, hogy Önök mindig azon drukkolnak, hogy ez ne sikerüljön.

Könnyen beláthatjuk, hogyha nem lett volna elég eszköz, akkor nem lett volna sikeres a védekezés

– jegyezte meg.

– Fontos dolog, hogy az őszi ülésszak elején tájékoztatást kapjunk – fogalmazott Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, válaszolva a miniszterelnök napirend előtti felszólalására. Mint jelezte, a kormány időben felmérte a veszélyt és meghozta a szükséges döntéseket.

Magyarország megmutatta, hogy képes összefogni

– tette hozzá.

Simicskó István arról is beszélt, hogy sikeres program a Gondosóra-program, és sokaknak megnyugvást jelent. Mint mondta, ha nincs gazdasági növekedés, akkor nincs forrás egyéb területekre, továbbbá a keleti nyitásban is komoly eredmények vannak.

A migráció ügyében egyértelmű a kormány álláspontja, a déli határt mai napig védi a kerítés, és meg kell állítani a migrációt

– tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc a felszólalásban árulónak nevezte a miniszterelnököt, amire válaszul Kövér László figyelmeztette a Demokratikus Koalíció elnöke, hogy nincsen joga hazaárulónak nevezni a magyar kormányfőt. Gyurcsányt ezt követően pártitkárnak szólította a házelnököt, aki ezután elvette a szót a bukott miniszterelnöktől.

A legutóbbi választás nagyon megviselte a képviselők egy részét 

– mondta Kövér László.

Bedő Dávid, a mérhetetlen támogatottságú Momentum képviselője Karsai Dániel haláláról emlékezett meg a parlamentben elmondott felszólalásában. A politikus nem reagált semmit Orbán Viktor napirend előtti felszólalására, amelyben a miniszterelnök felvázolta az elkövetkezendő időszak kihívásait.

Ami most történt, az egy olyan ízléstelen provokáció volt, ami felhasznált egy tragikusan elhunyt embert arra, hogy politikai propagandát fejtsen ki a halál kultúrája mellett

– reagált Kövér László házelnök Bedő Dávid felszólalására, és az élet kultúráját képviselők nevében visszautasította a megemlékezést.

Lukács László György, a Jobbik képviselője a gazdasági helyzetről elmondta, hogy a fenyegetettség korában élünk, ez azt mutatja, hogy Magyarországnak át kell alakítania a gazdaságot, de szerinte a miniszterelnök terve nem tartalmazta, hogyan tudnak alkalmazkodni a változásokhoz. Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa a felszólalásában bejelentette, hogy igenis fegyvert kell szállítani Ukrajnának, és nagy hiba volt, hogy ez nem történt meg.

Hallgatva az eddigi felszólásaikat, az a szörnyű felismerés kezd bennem érlelődni, hogy a támogatás fordítottan arányos az arroganciával

– fogalmazott Kövér László házelnök Tordai Bence felszólalása után.

Az LMP-s Ungár Péter a miniszterelnök gazdasági semlegességének terveiről beszélt. Mint mondta, a gazdasági semlegesség olyan dolog, ami a földrajzhoz kapcsolódik, de az ország alapvető orientációja emiatt nem változhat meg. Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke a beszédében a menstruációs szegénység felszámolására szólított fel. Toroczkai László, a MI Hazánk frakcióvezetője a vízgazdálkodásról, a gazdasági helyzetről beszélt, valamit bírálta a magyar kormány Izrael-barát politikáját.

Borítókép: Országgyűlés (Fotó: MTI/Koszticsek szilárd)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.