Politika

Az illegális migráció és antiszemitizmus között lényegi kapcsolat létezik

Az illegális migráció és antiszemitizmus között lényegi kapcsolat létezik

Magyarországon nagyobb biztonságban van a zsidóság, mint Nyugaton

2024. szeptember 26., csütörtök
Az illegális migráció és antiszemitizmus között lényegi kapcsolat létezik

Magyarországon sokkal hatékonyabban tudják védeni a zsidó közösséget, mint Nyugaton - mondta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

 

Szalay-Bobrovniczky Vince az Európai Unió antiszemitizmus elleni munkacsoportjának kétnapos, Magyarország soros uniós elnökségéhez kapcsolódóan tartott budapesti üléséről szólva elmondta: arról egyeztettek, hogyan tudnak az antiszemitizmus ellen európai szinten még hatékonyabban fellépni.

Az ülésen 

meg tudtuk mutatni főként a nyugati partnereinknek, hogy nálunk azért sokkal hatékonyabban tudjuk védeni a zsidó közösséget, mint náluk

- jelentette ki a politikus, hozzátéve: az ő országaikban jelentős problémák vannak, ezt támasztja alá egy a napokban megjelent tel-avivi kutatás is.

Ebből az derült ki, hogy például Ausztriában egymillió lakosra 129 atrocitás jut zsidó emberekkel szemben, addig Magyarországon 5. Mindez úgy, hogy Ausztriában a zsidó közösség 5-7 ezer tagú, Magyarországon pedig körülbelül százezer - mondta el Szalay-Bobrovniczky Vince.

Szólt arról is: az ülésen többször is jelezte, végre ki kellene mondani azt, hogy az illegális migráció és antiszemitizmus között lényegi kapcsolat létezik.

Ezt nagyon nehezen vették be a nyugati barátaink

- mondta.

Szalay-Bobrovniczky Vince közölte, az ülésen az uniós tagállamok államtitkári, nagyköveti szintű képviselői mellett jelen voltak zsidó vezetők Európa több részéről is, akik egyetértettek azzal, amit mondott. Ezek ténykérdések, ugyanakkor politikailag korrekt tagadás van ebben az ügyben úgy általában véve Nyugaton - tette hozzá.

A politikus kiemelte, Magyarország régóta modell, hiszen olyan jogi szabályozások vannak, amelyek több tőlünk nyugatra és a keletre lévő országban nincsenek még meg. Zsidó honfitársaink azt mondják, hogy itt biztoságban érzi magát a közösségük, elégedettek az oktatási tartalmakkal, a kulturális és vallási élettel - hangoztatta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.