Politika

Egyre több párt csatlakozna a Patrióták Európáért pártszövetséghez

Egyre több párt csatlakozna a Patrióták Európáért pártszövetséghez

2024. július 4., csütörtök
Egyre több párt csatlakozna a Patrióták Európáért pártszövetséghez

Orbán Viktor, Herbert Kickl és Andrej Babis szövetsége egyre népszerűbb, több párttal is bővülhet.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

 

Vasárnap írta alá Bécsben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Andrej Babis, a cseh ANO elnöke és Herbert Kickl a Patrióta kiáltványt, amely egy „új politikai szövetséget” kínál fel Európa nemzeteinek valamint szuverenista, patrióta pártjainak.

A csatlakozó pártok az Európai Parlamentben önálló képviselőcsoportot hoznak létre, és az alapítók tervei szerint rövid időn belül a legnagyobb jobboldali EP-frakcióvá válnának – olvasható a közleményben.

Ahogy beszámoltunk róla, elsőként a portugál Chega fogalmazott meg hasonló álláspontot, és bejelentette: része kíván lenni a szuverenista erők összefogásának.

Am a Hír TV értesülései szerint a

 Dán Néppárttal, a belga Flamand Érdekkel, illetve az Észt Konzervatív Néppárttal bővülhet a lista.

Nem kizárt, hogy akár napokon belül a Geert Wilders vezette holland Szabadságpárt és a Matteo Salvini vezette Liga is felkerül a listára. 

Dolgozunk rajta

 – fogalmazott az olasz politikus a Hír TV-nek. 

Matteo Salvini korábban arról is beszélt, a Liga évek óta dolgozik azon, hogy minél több pártot tudjon bevonni egy új Európa megépítésébe a baloldal és Ursula von der Leyen nélkül.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.