Politika

Deutsch Tamás: az Európai Parlament működésében egy új időszak kezdődik

Deutsch Tamás: az Európai Parlament működésében egy új időszak kezdődik

2024. július 8., hétfő
Deutsch Tamás: az Európai Parlament működésében egy új időszak kezdődik

A Fidesz EP-delegációjának vezetője szerint egy komoly erővel rendelkező politikai frakcióvá fog válni a nagy érdeklődést kiváltó, pozitív fogadtatásban részesülő Patrióták Európáért.

Fotó: MTI

 

Deutsch Tamás a pártszövetség megalakulása kapcsán a Magyar Nemzetnek adott interjúban úgy fogalmazott a Magyar Nemzetnek, nagyon pozitív a kezdeményezés fogadtatása. 

A nyilvánosság előtt már megfogalmazott csatlakozó nyilatkozatokon túl azt tudom mondani, hogy a hét első felében, amikor esedékes az új frakció hivatalos megalakulása, már egy komoly erővel rendelkező politikai frakcióvá fog válni a nagy érdeklődést kiváltó, pozitív fogadtatásban részesülő Patrióták Európáért

– jelentette ki.

A baloldali támadásokkal kapcsolatban elmondta, a több évtizedes brüsszeli munka során megszokták már, hogy "ha nem vagy a fősodor által elfogadott, jóváhagyott politikai szereplő, akkor erős ellenszélben kell elvégezni a melót". De, mint mondta, ez sosem fogta vissza őket a terveik, a feladataik megvalósításában. 

– Pontosan tudjuk, hogy a valóság pont nem ezekben az alternatív realitást teremtő, világtól elzárt balliberális, „értelmiségi buborékokban” zajlik. 

Pár hete, az európai parlamenti választásokon újra bebizonyosodott, hogy amíg ők továbbra is a saját maguk által teremtett virtuális világban éldegélnek, addig a valóságban egy nagyon jelentős jobboldali átrendeződés zajlik. És ez a jobboldali fordulat adta a motivációt és lendületet az új frakcióalakítási kezdeményezésünknek is. 

A valóságot mára már a balliberális erők és a Soros-hálózat sem tudják elfedni, a folyamatos pocskondiázásuk kiüresedett – mondta. 

A teljes interjú itt olvasható el.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.