Politika

Szakértő: Magyarországot sikerült megvédeni (Videó)

Szakértő: Magyarországot sikerült megvédeni (Videó)

2024. június 22., szombat
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Szakértő: Magyarországot sikerült megvédeni (Videó)

Mint ismeretes, a magyar miniszterelnök Jens Stoltenberg jelenlegi és Mark Rutte leendő NATO-főtitkárral is megegyezett, hogy Magyarország semmilyen módon, sem katonával, sem fegyverrel, sem pénzzel, sem a kiképzésben nyújtott segítséggel nem vesz részt az ukrajnai háborúban, cserébe viszont nem vétozza meg az erre irányuló kezdeményezéseket – erről is szó volt az Alapjogokért Központ (AK) és a Hír FM közös, Az Igazság órája című műsorában.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher. 

 

Az adásban Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője elmondta, 

Magyarországot sikerült megvédeni attól, hogy belerohanjon az ukrajnai háborúba, ám a többi uniós tagország nem bújhat többé a hátunk mögé.

Eddig sokan közülük a jófiút játszották, közben meg a magyarok voltak azok, akik megakadályozták a legrosszabb, legveszélyesebb döntéseket” – fogalmazott.

Dornfeld László, az AK vezető elemzője szerint ennek oka az is, hogy Európának már régóta nincsenek jó, hozzáértő vezetői, minden a lobbisták kezében van, Sorosék ide-oda rángatják a politikusokat, akik a Brüsszelben központosult hatalomból „ejtőernyőznek vissza” a hazájukba. 

Pont úgy, ahogy régen nálunk volt, amikor megkaptunk Rákosiákat Moszkvából, a megbízható elvtársakat a megfelelő kiképzés után most vissza kell küldeni a tagállamokba, hogy ott azt tegyék, amit Brüsszel akar. (...) A Nyugatnak mára csak a korbács maradt és az ideológiai kereszteshadjárat. Hogy ez mindenkinek megérje, a jutalom, elmaradt. De látjuk, hogy a szovjet blokk, ahol szintén csak a korbács volt, hogyan végezte: a Szovjetunió meggyengülésével azonnal összeomlott

 – vont párhuzamot az elemző.

Koskovics Zoltán mindehhez hozzátette, a brüsszeli elit azért osztja villámsebesen egymás között a pozíciókat, mert félnek. Mások mellett attól, mi történik Franciaországban az előre hozott választásokon, és ugyanígy tartanak a novemberi amerikai elnökválasztás végeredményétől.

 

A műsorban a hamarosna megkezdődő magyar uniós elnökség kapcsán az orbán Viktor által meghirdetett Make Europe Great Again! jelmondatról is beszéltek. A szlogen Koskovics Zoltán szerint – a fentieket  is helyreteendő – egyértelmű utalás arra, hogy óriási változásra van szükség Európában, 

Ez egy olyan ajánlat, amely félreállítaná az uniót eddig kormányzó, meghatározó elitet. Nem oktalanul, hiszen régóta, de ez az elmúlt két évtizedben minimum folyamatosan a katasztrófa felé irányították Európa szerekerét; nem volt olyan válság, amit képesek voltak a megfelelően kezelni, 

elrontották a pénzügyi válságot, a covidkezelést, hihetetlen korrupciós botrányok alakultak ki Ursula von der Leyen körül, nem jól kezelték az ukrán–orosz háborút, már a tizennegyedik szankciós csomagot fogadták el, azaz tizennegyedszerre megy az unió fejjel a falnak.

A most kibontakozóban lévő háttéralkuk következtében úgy tűnik, mégsem fog semmi változni. Ezért ajánlja Orbán Viktor, amit” – foglalta össze a szakértő.


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.