Szánthó Miklós: a nyugati civilizáció megmentéséért vívunk harcot


Bebizonyítottuk, hogy a nemzeti erőket a nemzetközi színtéren is össze lehet szervezni – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója. A CPAC Hungary főszervezője beszélt a közelgő európai uniós és amerikai választásokról, a háborúról és a nyugati, balliberális elitről is.

A CPAC Hungary hatásai
Elmondta, hogy a CPAC Hungary konferencia legfontosabb következtetés az, hogy beérett több év munkája, és létrejött a békepárti, antiglobalista erők akciószövetsége, a Wokebusters.
Minden kétséget kizáróan bebizonyítottuk, hogy a nemzeti erőket a nemzetközi színtéren is össze lehet szervezni a Nyugat valódi értékeinek védelmében. Ezt már most óriási sikerként könyvelhetjük el, amely persze csak akkor lesz teljes, ha a CPAC Hungaryn élezett intellektuális fegyverzet győzelemre segíti a béke és a józan ész erőit az idei választási szuperév legfontosabb állomásain: júniusban Európában és novemberben az Egyesült Államokban.
Hozzátette: "a sikerhez nagyban hozzájárult az igazi sajtó, a „real news” munkája is. Hálásak vagyunk azoknak, akik hitelesen számoltak be a konferencia eseményeiről."
Ezután Szánthó Miklós arra a kérdésre válaszolt, milyen lendületet kaphatnak a békepárti erők a CPAC Hungarytől:
A CPAC Hungaryre komoly felelősség hárult, hiszen azt a feladatot vállaltuk magunkra, hogy amolyan intellektuális fegyverműhelyként szövetségeseinket felvértezzük a közelgő ütközetre. Akkor járunk el ugyanis helyesen, ha nem csak intellektuális célokat tűzünk ki magunk elé, hanem a politikai csatatéren is mi diadalmaskodunk – azért, hogy a valódi csatatéren béke lehessen. A konferenciánkat megelőző napokban kiderült, hogy Európában ma Magyarország az egyetlen hely, ahol a konzervatívok békében összegyűlhetnek, hogy egyeztessék óráikat a választási küzdelem előtt.
"Bízhatunk benne tehát, hogy a CPAC-en elhangzott érvek megtalálják az utat a választókig, akik idén véget vetnek a liberális gőg korszakának és felvirrad a nemzetek hajnala" - zárta válaszát.
A konzervatívok felkészültek a harcra
A baloldaliak egyre többet támadják a konferenciát:
Minden idők legnagyobb CPAC Hungaryjét zártuk tehát, ami egyértelmű üzenet: a konzervatívok felkészültek a harcra, amelyet a nyugati civilizáció megmentéséért vívunk. Természetesen ezt az üzenetet a globalista baloldal is vette. Ezért támadják egyre vehemensebben magát a konferenciát és felszólalóit is. Ám minél jobban csikorgatják a fogukat, minél görcsösebben rázzák az öklüket, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy jó úton járunk, amely a győzelem felé visz
- hangsúlyozta.
A magyar jobboldal józan, békepárti
Az egyik legnagyobb eredmény az volt, hogy a békepárti erők együtt, közösen álltak ki a harcok befejezéséért, legyen szó Ukrajnáról vagy a Közel-Keletről. Mit szólnak vajon ehhez a háborúpárti erők? - hangzott el a kérdés Szánthó Miklóshoz.
Paradox helyzet van, ugyanakkor eljött az igazság pillanata: a magát mindig pacifistának maszkírozó balliberális elitről kiderült, hogy a korábbi világégéseket megelőző uszító propagandát meghazudtoló módon rajong a háborúért – míg a mindig „militantizmussal” vádolt magyar jobboldalról bizonyosodik be – ismét –, hogy józan, békepárti és ki akar maradni a háborúból. A CPAC Hungaryvel az a célunk, hogy a világ számára egyértelművé tegyük: senkinek nem kötelező úgy táncolnia, ahogy a háborúpárti, woke-elit fütyül. Egy választási szuperévben nem meg-, hanem legyőzni kell a háborús pszichózis szítóit.
„Együtt erő vagyunk”
A nagy konzervatív elnök, Ronald Reagan külpolitikai koncepciójára tudok visszautalni, amelyet magyarul talán így lehetne összefoglalni: „A békéhez erő kell”. Ezt vallja Donald Trump is, ezt képviselte első kormányzati ciklusa idején, és én biztosra veszem, hogy ezt fogja újból érvényesíteni, amikor januárban visszatér a Fehér Házba.
Hozzátette:
ugyanakkor az „Együtt erő vagyunk” szlogenje természetesen arra is utal, hogy a radikális progresszió, a woke elleni fellépésben, mely valós értékeink megvédését célozza, mi, konzervatívok egymásra vagyunk utalva. A globalista ellenséget csak globális összefogással győzhetjük le.
A teljes interjú itt olvasható el.