Orbán Viktor következő felszólalását várják


A mértékadó The Brussels Times legolvasottabb cikke a jövő heti Nemzeti Konzervatívizmus Konferenciára fókuszál, amelyen az egyik sztárfelszólaló Orbán Viktor miniszterelnök lesz. Eközben Európa fővárosában a szélsőbaloldali antifa tagjai a szocialista vezetéssel közösen tesznek meg mindent az esemény ellen.

Nyugat-Európában minden szem a jövő heti Nemzeti Konzervativizmus Konferenciára (NatCon) szegeződik: a mértékadó The Brussels Times legolvasottabb cikke az eseménnyel kapcsolatos.
A nagy érdeklődés persze nem véletlen:
az eseményen olyan felszólalók lépnek a színpadra Orbán Viktor miniszterelnök mellett, mint Gerhard Müller német bíboros, Amichai Chikli, Izrael diaszpóraügyekért és az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős minisztere, Suella Braverman volt brit belügyminiszter, továbbá számos befolyásos EP-képviselő, valamint díjnyertes könyvek szerzői és elismert tudósok.
Nem ez az első alkalom, hogy Európa így figyel, sőt, néhány héttel ezelőtt a nemzeti konzervativizmus növekvő szerepe került a fókuszba a világ egyik legelismertebb hetilapja, a The Economist címlapján is - írja a Mandiner.
Az összeállításban elsősorban Donald Trump és Orbán Viktor politikáját elemezték: megállapították, hogy fontos tagjai annak a globális közösségnek, amelyet egy ideológia köt össze. „Érzik, hogy most övék a konzervativizmus, és igazuk lehet” – írták a szerzők.
A „Nemzetállamok megőrzése Európában” téma köré épülő NatCont az elmúlt években többek között Londonban, Washingtonban, Rómában és Miamiban szinte probléma nélkül tartották meg – csupán a koronavírus okozott nehézséget –, sőt, két éve Brüsszelben is, ám mára úgy tűnik, az Európai Unió fővárosában végérvényesen elszabadult a pokol.
A véleménynyilvánítás szabadságát semmibe véve antifasista csoportok mindent megtesznek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék az eseményt, a szocialista városvezetés pedig láthatóan nem áll ki a demokrácia értékei mellett.
Az esemény főszervezője, a világhírű Edmund Burke Alapítvány vezetője, Yoram Hazony elárulta, az önkormányzat szocialista vezetése nyomást gyakorolt a magántulajdonban lévő helyszínre, hogy ne adjanak otthont a konzervatív eseménynek.
Hihetetlen, hogy Brüsszel a demokráciák szövetségének fővárosa akar lenni, de a saját városában nem tűri el, hogy a konzervatívok kritikát mondhassanak a baloldalról. Ha Brüsszel nem tud befogadni egy vitát, akkor Európa fővárosa sem lehet
– szögezte le Hazony, aki a történtek ellenére látványos konferenciát ígér.
Nem ez az első eset, hogy a jogállamiságért aggódó Nyugaton páros lábbal tiporják a szólásszabadságot. Németországban az állami pénzből működő akadémiai alapítvány vezetősége megijedt egyetlen liberális újságírótól, ezért nem engedi, hogy ösztöndíjasa, a Magyarországgal értékközösséget vállaló Werner J. Patzelt professzor a téma megkerülhetetlen szakértőjeként a konzervativizmusról tartson előadást.
A teljes cikk itt olvasható el.