Nacsa Lőrinc: célunk a béke melletti kiállás és a nemzeti kisebbségek jogainak erősítése


Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében (PACE) is egyértelmű a magyar Országgyűlés delegációjának célja: a béke melletti kiállás és a nemzeti kisebbségek jogainak erősítése - jelentette ki Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője.
Nacsa Lőrinc - aki a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyhetes tavaszi ülésszakán vesz részt - közölte: "forrong a világ", számos helyen van háború, fegyveres vagy más jellegű konfliktus.
Szavai szerint joggal vetődik fel a kérdés: hol van az európai béketerv? A béketerv helyett azonban háborús készülődés és "háborús pszichózis" uralkodik a nyugati, baloldali politikusok között, pedig - mint kiemelte - az európai szervezeteknek a békén és a biztonságon kellene dolgozniuk. Ezért hozták létre őket - mondta.
Tájékoztatása szerint az egyhetes strasbourgi tanácskozás napirendjén szerepel Irán vasárnap hajnali támadása Izrael ellen és a közel-keleti helyzet lehetséges eszkalációjának kérdése.
Úgy a Hamász iszlamista terrorszervezet, mint Irán támadását innen, Strasbourgból is elítéljük
- fogalmazott.
Azzal összefüggésben, hogy Moldova külügyminisztere jelen van az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén, Nacsa Lőrinc kijelentette: Magyarország támogatja Moldova uniós csatlakozását. Hangsúlyozta: az Európai Unió, mivel csak a háborúval foglalkozik, le van maradva a bővítéssel.
Fontos lenne, hogy az EU ne vesztegessen több időt és ne kapcsolja egymáshoz a keleti partnerség országainak csatlakozási folyamatát, hiszen ennek egy érdemalapú, objektív folyamatnak kell lennie minden egyes ország esetében
- fogalmazott a politikus, majd hozzátette: az Európa Tanácsnak meg kell adnia minden támogatást Moldovának az uniós csatlakozás útján.
Az országgyűlési képviselő azt mondta, a strasbourgi közgyűlés "forró témája" Koszovó Európa Tanács-i csatlakozási kérelme. A vonatkozó jelentésből megállapítható, hogy a csatlakozáshoz szükséges feltételek egy része még nem telesült - hívta fel a figyelmet.
A magyar álláspont egyértelmű: nem tudjuk támogatni Koszovó csatlakozását az Európa Tanácshoz, hiszen a nemzeti kisebbségi kérdéseket eddig nem sikerült az érintett felek bevonásával és számukra is megnyugtatóan rendezniük
- tette hozzá nyilatkozatában Nacsa Lőrinc.