Politika

Politikai kapcsolatai menthették meg eddig az újbudai pedofilügy gyanúsítottját

Politikai kapcsolatai menthették meg eddig az újbudai pedofilügy gyanúsítottját

2024. március 6., szerda
Politikai kapcsolatai menthették meg eddig az újbudai pedofilügy gyanúsítottját

Az újbudai pedofilbotrány gyanúsítottjának anyját tavaly kitüntette László Imre, a kerület DK-s polgármestere, Győrffyné Molnár Ilona emellett helyi baloldali politikusokkal fotózkodott, a Facebookon pedig ismerőse az MSZP volt elnöke és a Momentum egyik parlamenti képviselője is - ezért talán nem véletlen, hogy korábban el akarták tussolni a szexuális kényszerítés miatt büntetőeljárás alá vont pedagógiai asszisztens ügyét.

 

 

A Magyar Nemzet értesülései szerint kiváló politikai háttérrel rendelkezik az újbudai pedofilügy gyanúsítottja, mivel édesanyja, Győrffyné Molnár Ilona a helyi önkormányzat egyik fontos tisztségviselője, az óvodákat is felügyelő Humánszolgálati Igazgatóság vezetője.

A pedofilbotrány gyanúsítottjának édesanyja, Győrffyné Molnár Ilona közösségi oldalán ismerőse Molnár Gyula korábbi MSZP-elnöknek és Orosz Anna momentumos országgyűlési képviselőnek, akinek az egyik posztját is megosztotta korábban.

Múlt hét pénteken csapott le a rendőrség az óvodai alkalmazottra, aki ellen a XI. kerületi rendőrkapitányság folytat nyomozást. A Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton döntött a pedagógiai asszisztens letartóztatásáról. Úgy tudjuk, a valószínűleg homoszexuális férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják.

A Magyar Nemzet információi alapján volt panasz a férfira, egy kisfiú szülei jelezték a problémát az óvónőknek, majd az óvodapedagógusok is az intézményvezetőnek, de mivel a gyanúsított anyja az önkormányzatnál dolgozik, nem mertek fellépni ellene.

Teljes cikk ITT olvasható el.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.