A dollárbaloldal továbbra is szeretne guruló dollárokat


Nyilvánvalóvá vált, hogy a baloldali pártok a jövőben is számítani akarnak a guruló dollárokra, és továbbra is a külföldi megrendelés számukra az első, miután nem szavazták meg a szuverenitásvédelmi törvényt kedden az Országgyűlésben – jelentette ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője.

Wintermantel Zsolt elmondta: azt tudni lehet, hogy a baloldal dollármilliókat kapott külföldről a 2022-es országgyűlési választási kampányra. Közlése szerint a pénz Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester emberein keresztül érkezett a kampányba.
A fővárosi frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely az elmúlt másfél évben hazugságcunamit adott elő. A főpolgármester szemrebbenés nélkül folyamatosan hazudik a választók arcába – mondta Wintermantel Zsolt, aki szerint Karácsony Gergely „nyakig benne van a rendszerváltás óta történt legsúlyosabb külföldi beavatkozási kísérletének botrányában”.
Wintermantel Zsolt arról beszélt, Karácsony Gergely 2022 tavaszán még azt állította: nemhogy külföldi pénzek nincsenek a baloldal kampányában, de azt is felvetette, hogy egyáltalán van-e benne pénz.
Már ekkor elkezdte a magyar választókat hülyének nézni, azt gondolta, simán belehazudhat a szemükbe
– mondta.
A frakcióvezető felidézte, tavaly novemberben miután nyilvános lett a titkosszolgálati jelentés a Fővárosi Közgyűlésben azt kérdezte Karácsony Gergelytől:
rendjén valónak tartja-e, hogy baloldali politikusok guruló dollárokat fogadnak el és idegen pénzből idegen érdekeket szolgálnak?
Karácsony Gergely válasza cinikus mellébeszélés volt – mondta.
Wintermantel Zsolt elmondta, a főpolgármesternek tavaly decemberben lehetősége lett volna, hogy a közgyűlésben őszinte tájékoztatást adjon a közvetlen munkatársa, Korányi Dávid, a tiltott kampányfinanszírozási botrány egyik fontos alakjának szerepéről, de inkább terelt és mikroadományokról hazudozott.
Az újabb és újabb információk alapján aztán kiderült, hogy szó sincs mikroadományokról
– tette hozzá.
Wintermantel Zsolt emlékeztetett arra is, hogy az OTP Bank szeptemberben feljelentést tett a Karácsony Gergely által létrehozott 99 Mozgalom gyanús finanszírozása miatt.
A politikus azzal folytatta, hogy Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés szeptemberi ülésén elmondhatta volna, hogyan és miként fizette be Perjés Gábor, a főpolgármester táskás embere a mozgalom számlájára a friss, ropogós, sorszámfolytonosan kötegelt ötven és száz eurósokat, amelyek fizikailag sem férhettek bele az emlegetett gyűjtőládákba.
Karácsony Gergely ekkor is cinikusan belehazudott a budapestiek arcába, és továbbra is úgy tett, mint akinek az egészhez semmi köze nincs
– mondta Wintermantel Zsolt.
A politikus azt kérdezte Karácsony Gergelytől, hogy
mit ígért a külföldi megrendelőknek a kampányfinanszírozásért cserébe? Majd további megválaszolatlan kérdésekkel folytatta: miért éri meg a külföldi megbízóknak a baloldalba fektetni; honnan van a pénz; történt-e hamisítás, valósak-e a jegyzőkönyvek?
A felszólalást követően a Fidelitas aktivistái egy molinót feszítettek ki, amelyen Karácsony Gergely befogja a szemét, a fülét és a száját, mellette pedig Gyurcsány Ferenc, Alex Soros és Tordai Csaba arcképmása volt látható. A molinóra azt írták: „Karácsony nem lát, nem hall, nem beszél”.