Szijjártó Péter: mélyponton a globális biztonsági helyzet


A globális biztonsági helyzet soha nem volt olyan rossz formában a második világháború óta, mint most
írta a külügyminiszter.
A világon túl sok olyan fegyveres konfliktus zajlik egyszerre, amelyek nemcsak önmagukra, de a saját térségükön túlnyúlóan is fenyegetést jelentenek - tette hozzá.
A Koreai-félsziget nemcsak a koreaiaknak, hanem az egész világnak fontos - hangsúlyozta.
Szijjártó Péter megerősítette az egyetértését a koreai miniszterrel a tekintetben, hogy nem szabad engedni, hogy Észak-Korea bárkit nukleáris fegyverek bevetésével fenyegessen.
Ennek érdekében Magyarország a jövőben is fel fog szólalni nemzetközi fórumokon - jelentette ki.
A kétoldalú gazdasági együttműködésünk az egyik garanciája annak, hogy a magyar gazdaság növekedési pályán tud maradni, a két ország közti kereskedelmi forgalom idén 70%-kal nőtt
mondta.
A koreai vállalatok az 5 legnagyobb beruházói közösség közé tartoznak Magyarországon, elégedettek a hazai beruházási környezettel, és sorozatosan hozzák döntéseiket újabb fejlesztésekről, kapacitásbővítésekről, munkahelyteremtésről - részletezte Szijjártó Péter.