Politika

A magyarok közel kétharmada szerint a DK árnyékkormánya csak egy kommunikációs trükk

A magyarok közel kétharmada szerint a DK árnyékkormánya csak egy kommunikációs trükk

2023. október 24., kedd
A magyarok közel kétharmada szerint a DK árnyékkormánya csak egy kommunikációs trükk

A magyar választók jelentős többsége (60 százalék) elégedetlen a Demokratikus Koalíció árnyékkormányával, szerintük az elmúlt egy évben rosszul teljesített Gyurcsány Ferenc politikai formációja. Ezt a lesújtó véleményt csak megerősíti a tény, miszerint a megkérdezettek közel kétharmada (64 százalék) úgy véli, az árnyékkormány nem több egy kommunikációs trükknél – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális, országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.

Fotó: alapjogokert.hu

Hétvégén ünnepelte fennállásának 12. évfordulóját Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció, mely egy éve hozta létre saját „brandjét”, az árnyékkormányt, aminek eredeti célja egy koherens kormányzati program megalkotása volt. A baloldali közbeszédet is csak mérsékelten érdeklő árnyékkormányzással Gyurcsány Ferenc pártja egészen odáig ment, hogy az igazi Kormányinfó mintájára, nagyjából kéthetente árnyékkormányinfókat tartott. A kezdeti lendület hamar érdektelenségbe fulladt, egy év elteltével pedig már a magyarok többsége (60 százalék) nemcsak elégedetlen a formáció tevékenységével, hanem közel kétharmaduk (64 százalék) egyenesen egy politikai reklámterméknek, kommunikációs trükknek tartja. Erős visszajelzés a Gyurcsány párt számára, hogy még az ellenzéki összefogás szavazóinak harmada, valamint a „rendszerkritikusnak” kikiáltott fiatalok (18-29 évesek) 58 százaléka is úgy véli, rosszul teljesített a DK politikai brandje.

Csak tetézi az eredménytelenséget, hogy a magukat centrum szavazóként identifikálókat sem sikerült megszólítani, ugyanis 58 százalékuk kommunikációs trükként gondolt a Gyurcsány párt formációjára. Bár a számok tükrében az „árnyékkormány” kifejezetten találó név, hiszen a Demokratikus Koalíció beárnyékolta a baloldalt; igaz, ezen túlmenően sem politikai népszerűséget, sem kormányzóképességet nem hozott az ellenzéknek. Az árnyékminiszteri pozíciók lényege a pártprogram világossá tétele kellett volna, hogy legyen, ám míg a DK lépten nyomon élt a szociális demagógia eszközével (emlékezzünk csak az „Orbán Viktor az árakat emeli, Dobrev Klára a béredet fogja emelni” szlogenre), addig Bodnár Zoltán, árnyék-pénzügyminiszter éppen a minimálbér emelés ellen, a megszorítások mellett tette le a voksát – az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok pedig sötétben hagyták a valódi célokat.

Fotó: alapjogokert.hu

Működőképes alternatívához politikai szakértelemre, a nemzeti érdekek képviseletére, világos pénzügyekre és hitelességre, nem pedig nemzetközi hálózatokra, guruló dollárokra, homályos magyarázkodásokra és kommunikációs trükkökre volna szükség. A Gyurcsány-kormányok megszorításalapú neoliberális politikája a mai napig népszerűtlenné és hiteltelenné teszi az ellenzéket, hiába minden külföldi segítség, úgy tűnik, hogy a magyar választók támogatása nélkül a Demokratikus Koalíció árnyékkormánya továbbra is marad az árnyékban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.