Politika

Novák Katalin: Nem változott Magyarország családok melletti elkötelezettsége

Novák Katalin: Nem változott Magyarország családok melletti elkötelezettsége

2023. szeptember 14., csütörtök
Novák Katalin: Nem változott Magyarország családok melletti elkötelezettsége

A köztársasági elnök a csütörtökön kezdődő Budapesti Demográfiai Csúcsról elmondta, hogy ötödik alkalommal szervezik meg, idén öt kontinens harminc országából hatvanöt felszólalót várnak.  Hozzátette, hogy a családpárti erők legnagyobb nemzetközi fóruma a családról mint a biztonság zálogáról szól - írja az MTI.

A csökkenő magyar népesség témakörében reagált a köztársasági elnök. Felidézte: a pápa is a modern kor egyik aggasztó jelenségének látja, hogy míg régebben egy családban öt-hat gyermek született, ma jó, ha kettő.

Nem csupán arról van szó, hogy minden évben kevesebb gyerek születik, mint ahány ember meghal, hanem arról is, hogy húsz százalékkal kevesebb a gyermekvállalási korban lévő nő, mint két évtizeddel ezelőtt.

Ma Európában nincs olyan nemzet, amely önerőből képes fennmaradni

mondta Novák Katalin, majd hozzáfűzte, hogy az állam ebben igyekezik segíteni, hogy a családalapításnak minél kevesebb akadálya legyen.

Ezeket a támogatásokat a többség szívesen fogadja, és Magyarország követendő példává vált. A világban zajló nehezítő körülmények, a háború ellenére sem változott Magyarország családok melletti elkötelezettsége. A teljesítőképessége határán áldoz erre a magyar költségvetés - mondta a köztársasági elnök.

Ez nem kiadás, hanem a legjobb befektetés.

Válaszolt az ukrajnai magyar kisebbségéket érintő kérdésekre, illetve a közelmúlt történéseire reagált. Kiemelte: bízik abban, hogy ami Munkácson történik, nem felel meg az ukrán elnök szándékainak, s a problémákat mielőbb orvosolni lehet.

A pápai látogatást felidézve elmondta, hogy Ferenc pápa nagyra tartja a magyarokat, értékeli a kereszténység melletti kiállásukat. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.