Politika

Orbán Viktor tusványosi beszéde ezúttal is iránytűként szolgálhat

Orbán Viktor tusványosi beszéde ezúttal is iránytűként szolgálhat

2023. július 21., péntek
Orbán Viktor tusványosi beszéde ezúttal is iránytűként szolgálhat

A hagyományoknak megfelelően idén is szombat délelőtt mond beszédet Orbán Viktor a tusványosi szabadegyetemen. Orbán Viktor Tusványoson rendszeresen megosztja a kormányzással és a közérdeklődést övező stratégiai kérdésekkel kapcsolatos gondolatait. Az értékelés egyben iránytűként szolgálhat – csakúgy, mint a korábbi években – a választók számára is. Tavaly a koronavírus miatt három év kihagyás után szólalt fel ismét Orbán Viktor a szabadegyetem közönsége előtt.

Kiemelte, hogy 2019 óta a világ belépett a háborúk és a veszélyek évtizedébe, a nyugati civilizáció megrendíthetetlennek hitt tartóoszlopai pedig meggyengültek. 

Utóbbi fejleményt már három évvel korábban előre jelezte a kormányfő, akkor a liberális politika miatti európai versenyképesség gyengülésére figyelmeztetett.

A miniszterelnök kijelentette, hogy a világpolitikai helyzet kedvezőtlen, Magyarország előtt pedig több kihívás áll egy időben: az első helyen továbbra is a népesedés áll, amelyet a migráció és az európai lakosságcserére tett kísérlet követ, a harmadik embert próbáló veszélyt pedig a genderideológia nyugati térnyerése jelenti. A negyedik a háború, míg azt a kialakulóban lévő energiaválság követi. Szorosan ehhez illeszkedik az európai és nemzetközi gazdasági recesszió réme. A kormányfő azonban kiutat, cselekvési tervet is hirdetett, a kormányzat stratégiai terveiről is beszélt. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy 2024-ig – az amerikai elnökválasztásig – a béke létrejöttére nincs reális esély, az Európai Unió stratégiáját a konfliktus kezelésére pedig egy mind a négy kerekén defektet kapott autóéhoz hasonlította. Mint mondta, ezért az EU-nak új vízióra, Magyarországnak pedig a lokális sikerét garantáló lépésekre van szüksége, hogy kimaradjon a globális válságból.

https://www.youtube.com/watch?v=k7uZKHlqfmQ

A miniszterelnök Tusnádfürdőn rendszeresen tesz politikai prognózisokat, amelyek rendre megvalósulnak, 2018-ban például előre megjósolta az orosz–ukrán háborút. 

Oroszország úgy tekint magára, mint ami egy nem biztonságban lévő ország abban az esetben, ha ütközőzónák nem veszik körül. Ezért Oroszország körül ütközőzónák kialakítására fog törekedni éppúgy, mint eddig. Ennek Ukrajna az egyik áldozata

– fogalmazott öt éve Orbán Viktor. 

Orbán Viktor először 1998-ban mondott beszédet a szabadegyetemen. Akkor, frissen megválasztott miniszterelnökként Magyarország NATO-tagságának fontosságát hangsúlyozta, a későbbi években pedig rendre politikai programadó beszédekké váltak az itteni felszólalásai.

A teljes cikk a részletekkel ITT olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.