Új naperőművet épített az MVM Szegeden


Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az MVM Csoport által létesített új naperőmű átadásán elmondta: a kormány továbbra is azon fog dolgozni, hogy a háború árnyékában, a brüsszeli szankciók nyomása alatt is garantálni tudja azt az energiabiztonságot, amelyre a gyárak, a cégek működéséhez, a munkahelyek megmaradásához, a családok biztonságos életéhez szükség van.
- Az ukrajnai háború és az arra adott szankciók következtében nagyon nehéz energiahelyzet alakult ki, ezért a kormány legfontosabb feladata, hogy erősítse Magyarország energiafüggetlenedését - jelentette ki a kormányszóvivő Szegeden. Fontos célnak nevezte, hogy az energiabiztonság mellett a kormány fenn tudja tartani a rezsicsökkentést, és közben meg tudjon felelni a klímapolitikai céljainak is. Ezért a kormány kiemelt szerepet szán a napenergiának.
Kiemelte: ennek tükrében a kabinet egyebek mellett a hálózatfejlesztések és a tárolói beruházások támogatásával alapozza meg az időjárásfüggő napenergia zavarmentes rendszerbe illesztését.
Szentkirályi Alexandra ismertette: a magyar villamosenergia-mixben a napenergia aránya a világon a hatodik, Európában pedig a harmadik legmagasabb. Az idei év első öt hónapjában több mint 840 megawattal (MW) bővült a beépített napenergiából származó teljesítmény. A nyár kezdetére az 50 kilowatt feletti naperőművek összesített kapacitása meghaladta a 3000 megawattot, a háztartási méretű kiserőművek száma pedig tavasszal felülmúlta a 200 ezret.
Bilinszky Péter, az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. üzleti projekt igazgatója a beruházást bemutató szerdai rendezvényen elmondta, az új, 24 megawatt beépített teljesítményű fotovoltaikus erőmű 9,5 milliárd forintból épült meg. A költségeiből 3,6 milliárd forintot fedezett európai uniós és hazai támogatás.
A fotovoltaikus erőmű Szeged északi részén épült meg az Optimum Solar Zrt. kivitelezésében.