Navracsics Tibor id. Martonyi János munkásságára emlékezett


A második világháború után a kialakuló magyar kereszténydemokrácia ott volt Európa élvonalában, és ebben nagy szerepet játszott id. Martonyi János munkássága is - jelentette ki a területfejlesztési miniszer pénteken Szegeden.
Navracsics Tibor az id. Martonyi János életpályája és munkássága előtt tisztelgő emlékülésen elmondta: az 1946-ban kiadott Kereszténység és demokrácia című kötet - amelyben megjelent id. Martonyi János A szabadságjogok című tanulmánya is - az "ébredő és éppen virágozni kezdő magyar kereszténydemokrácia egy egészen kivételes írása".
A kötet lehetővé tette, hogy két olyan téma kerüljön elő és váljon a politikai viták középpontjává, amely korábban marginális jelentőségű volt: a demokrácia megkerülhetetlensége és összeegyeztethetősége a katolikus és protestáns társadalmi tanítással, illetve a szabadságjogok kérdése - ismertette Navracsics Tibor.
Navracsics Tibor közölte, önmagában a tanulmány mind az elméletiségét, mind pedig a gyakorlati perspektíváját tekintve alapvetően hozzájárul nemcsak a magyar alkotmányos fejlődéshez, hanem a magyar kereszténydemokrácia szemléletének formázásához is.
(MTI)