Nagyon szoros a verseny az amerikai időközi választásokon


Rendkívül szoros a verseny az időközi választásokon az Amerikai Egyesült Államokban. Jelen állás szerint úgy tűnik, a szenátus kiegyenlített lehet, a Képviselőházat pedig egyenesen visszahódíthatják a republikánusok.
Izgalmasan alakul az időközi választások eredménye az Egyesült Államokban, a végleges eredményre azonban nagyon úgy tűnik, hogy decemberig várni kell, Georgia államban ugyanis új fordulót kell majd kiírni.
A helyenként igencsak szélsőségek helyzetek teremtő időközi választások végeredményéről még mindig nehéz beszélni, ugyanis egy államban, Georgiában egyik képviselő sem érte el a szavazatok 50%-át, ami az eredmény érvényességéhez szükséges, ezért második fordulót kell majd kiírni. Ez is jól tükrözi, hogy nüansznyi különbséget vannak a demokraták és a republikánusok eredményei között.
Az állás jelenleg a következőképpen alakul:
- 209 helyet szereztek eddig a republikánusok a Képviselőházban, miközben a demokraták 191-et - a többséghez 218 hely kell. Vagyis úgy tűnik, hogy a republikánusok itt szűk többségre számíthatnak az alsóházban.
- A szenátusban még ennél is érdekesebb a helyzet: 49-48 a székek száma, a republikánusok javára. A gyakorlati döntéshozói többséghez a republikánusoknak 51 széket kell szerezniük, a demokratáknak elég 50, mert az alelnök velük szavaz. Tehát 3 székről nincs még döntés.
Az már szinte biztos, hogy decemberig a szenátus összetétele nem is dől el december 6-ig, ugyanis Georgia államban új fordulót kell kiírni, Nevada és Arizona pedig erősen billeg, azaz elképzelhető, hogy semelyik pártnak nem jelent többséget.
Egy biztos: egy esetleges kettős vereség Bident ellehetetleníti a hazájában és csak a külpolitika marad az egyetlen mozgástere.
További érdekesség, hogy bár a republikánusoknak jócskán sikerült felzárkózniuk két évvel ezelőtthöz képest, Ron DeSantis, Florida kormányzója fölényes győzelmet aratott államában, miközben a Donald Trump által támogatott republikánus jelöltektől látványosan elfordultak. Ron DeSantis-t párton belül is Trump legnagyobb kihívójának tartják.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy értékelte a választások eredményét, hogy ,,Magyarország barátai mind győztek." Hozzátette, ,,Barátaink biztosítottak arról, hogyha visszatér a republikánus többség, akkor helyreállítják a két ország közötti adóügyi együttműködést is." A miniszter egyúttal gratulációját fejezte ki.
(via Portfolio, MTI)