Felfüggesztenék a hazánknak szánt uniós pénzek kétharmadát


Az Európai Bizottság azt javasolja a Tanácsnak: függesszék fel az uniós források egy részének a kifizetését.
Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztos vasárnap bejelentette: a bizottság azt javasolja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak hogyfüggesszék fel a magyar kohéziós program három részére vonatkozó pénzek 65 százalékát, mintegy 7,5 milliárd eurót.
Ez nagyjából 3000 milliárd forintnyi forrásmegvonást jelent.
A döntésre reagálva Navracsics Tibor területfejlesztési ésuniós források felhasználásáért felelős miniszter vasárnap délután a brüsszeli döntés bejelentését követően összehívott sajtótájékoztatón azt mondta: bízik benne, hogy a szankciókra végül nem kerül sor, ennek érdekében hétfőtől egy sor jogszabály-módosítást nyújtanak be.
A bizottság sajtóközleménye szerint Magyarország vállalta, hogy november 19-ig teljes körűen tájékoztatja a bizottságot a kulcsfontosságú lépések végrehajtásának teljesítéséről. A tanácsnak egy hónapja van arra, hogy minősített többséggel döntsön a bizottság által javasolt intézkedések elfogadásáról.
Varga Judit szerint jó az irány
Az igazságügyi miniszter szerint ,,jó irányba halad" a közös munka az Európai Unióval. Ezt azzal indokolta, hogy a Bizottság is elismerte, hogy az elmúlt időszakban a magyar kormánnyal folytatott tárgyalások során sok területen értek el Magyarországgal közösen pozitív eredményeket.
Hozzátette: a munka szerinte koránt sem ért véget, ,,sűrű nyár után sűrű ősz következik".
(via Index)