Politika

Az Orbán-kormány a legstabilabb az EU-ban

Az Orbán-kormány a legstabilabb az EU-ban

2022. szeptember 26., hétfő
Az Orbán-kormány a legstabilabb az EU-ban

A Pantarhei elemző- és tanácsadó cég kutatása szerint politikailag az Orbán-kabinet alkotja a legstabilabb kormányt az Európai Unióban.

Az Európai Unió 27 tagállama közül Magyarországon működik a legstabilabb kormány - derül ki egy, az Euractiv által szemlézett felmérésből. A Pantarhei nevű bécsi elemző- és tanácsadó cég által készített kutatás azt vette figyelembe, hogy a kormány hány pártból tevődik össze, valamint hogy az adott országban hány kormányválság volt az utóbbi két parlamenti ciklusban.

Mindezek fényében toronymagasan a Fidesz-KDNP kabinete a legstabilabb az Unión belül.

Szakértők arra mutatnak rá, ez azért van, mert 2010 óta nem volt kormányválság Magyarországon, a jobboldali pártszövetség pedig azóta rendre kétharmaddal nyeri a választásokat.

Magyarországot Ciprus, Litvánia, Luxemburg és Németország követi a stabil kormányok listáján. Míg Bulgária, Ausztria, Olaszország és Románia a lista másik végére került. Az elemzők ezt azzal magyarázzák: „viszonylag gyenge, sok pártból álló kormánykoalíció végzi a kormányzást, és az utóbbi években jellemzők voltak a kormányválságok”. A Panterhei szerint az olyan válságok miatt, mint a Covid-világjárvány vagy az orosz-ukrán háború, nehézséget jelent a kormányoknak az, hogy egyáltalán a ciklusuk végéig kihúzzák.

Mint írják, az elmúlt két parlamenti ciklusban az EU 27 tagállama közül 21-ben történt kormányváltás.

A cég szerint a politikai ingadozás fokozódása Európában a jobb- és baloldali nemzeti és populista pártok felemelkedését eredményezte, a mérsékelt pártok támogatása mind a bal-, mind a jobboldalon összeomlott. Ilyen körülmények között a 2024-es európai parlamenti választások valószínűleg újabb stressztesztet jelentenek a berendezkedéspártoknak, a jobboldali és nemzeti pártok pedig jelentős előretörésben bízhatnak a jobbközép Európai Néppárt (EPP), a szocialisták és demokraták, valamint a liberálisok rovására.

(Délmagyar)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.