Politika

Szerbiai választások - Valamivel magasabb a részvételi arány, mint két éve

Szerbiai választások - Valamivel magasabb a részvételi arány, mint két éve

2022. április 3., vasárnap
Szerbiai választások - Valamivel magasabb a részvételi arány, mint két éve

Egy kicsivel magasabb a részvételi arány a vasárnapi szerbiai választásokon, mint két évvel ezelőtt: 10 óráig a választásra jogosultak 9,59 százaléka adta le voksát, míg 2020-ban ugyanebben az időben ez az arány 9,3 százalék volt – közölte a szerbiai választási bizottság.

A szavazóhelyiségek 7 órai megnyitása óta sehol sem történt jelentősebb rendkívüli esemény – mondta Vladimir Dimitrijevic, a bizottság elnöke a testület sajtótájékoztatóján. A délnyugat-szerbiai Novi Pazarban reggel ugyan összeverekedtek a választási bizottság tagjai, de a helyzet rendeződését követően ott is rendben megkezdődhetett a voksolás.

A felmérések azt mutatják, hogy 20 óráig a részvételi arány meghaladja majd az 50 százalékot. Két évvel ezelőtt 48,9 százalékos volt a részvételi arány.

Az előrehozott parlamenti választás mellett Szerbiában elnökválasztást, néhány településen, például a fővárosban, Belgrádban pedig önkormányzati választást is tartanak.

A választópolgárok 7 és 20 óra között adhatják le voksaikat. Előzetes, nem hivatalos eredmények 22 óra után várhatók. A végleges eredményeket pedig az urnazárást követően 96 órával jelentik be, de csak abban az esetben, ha sehol sem kell megismételni a voksolást.

(MTI)

Borítókép: pannonrtv.com

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.