Politika

Gyurcsány Ferenc: Amíg hiszünk benne, csinálni kell!

Gyurcsány Ferenc: Amíg hiszünk benne, csinálni kell!

2022. április 9., szombat
Gyurcsány Ferenc: Amíg hiszünk benne, csinálni kell!

Az elmúlt 30 év legsúlyosabb vereségét szenvedte el az ellenzéki oldal – ismerte el a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az Index szerint.

A DK vezetője a párt politikai tanácskozásán értékelte a választás eredményét.

Zavaros hetek jönnek, ez kikerülhetetlen. Jönni fog a bunkósbot, jön egyik oldalról a kínos csend, másik oldalról a bűnbakképzés. Nem hiszem, hogy ilyen megrendítő vereség után ezt meg lehet úszni

– mondta Gyurcsány Ferenc.

Az elmúlt 30 év legsúlyosabb vereségét szenvedte el az oldal. Az eredmény megrendítő. Nemcsak a politikusok, de vereséget szenvedett az eszmerendszer is, amelyet képviselnek. Az igény a szabadságra, európaiságra, az igény a polgári Magyarországra. Ezek most kisebbségben vannak, szemmel láthatóan, és kár ezt vitatni

– jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Az Index azt írja, szerinte most az a dolguk, hogy megvitassák, mi vezetett ehhez a helyzethez.

Úgy fogalmazott: oldalukat az elmúlt 12 évben az Orbán-kormány ostromzár alá vette, fojtogatja. Ennek eszközei szerinte

  • az államhatalom közvetlen használata a kormányon lévő politikai világ ellenfeleivel szemben, az a választási törvény, amely nem az egymással küzdő felek közös megállapodását, hanem a kormányzó fél érdekeit képviseli.
  • Az anyagi és infrastrukturális különbség a kormányzati és ellenzéki oldal között.
  • A magyar köznyilvánosság nem demokratikus, hanem a hatalom érdekeit szolgálja a köznyilvánosság zászlóshajójának rendelt köztelevízió, közrádió és az ezen kívüli, kereskedelmi köznyilvánosság jelentős része is.

Amíg hiszünk benne, csinálni kell – húzta alá a DK elnöke, kiemelve: ebből az ostromgyűrűből kellene kitörni. A dilemma, hogy lehet-e egyáltalán győzni? 

– tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc.

A politikus megköszönte a jelölteknek, az aktivistáknak és a támogatóknak a munkájukat. Egyértelművé tette, hogy folytatni fogják, és a mandátumaikról sem mondanak le:

Azok, akik azt mondják, ne vegyük fel a mandátumot, vagy vegyük fel, de ne éljünk ezzel vagy azzal a jogunkkal, azt mondják, hogy mondjunk le a fegyvereink egy részéről. Ha most lemondunk a fegyvereinkről, legközelebb még jobban megvernek. Lábhoz tett fegyverrel nem lehet küzdeni

– szögezte le a DK vezetője.

(via Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.