Politika

Újra napirenden a börtönbiznisz

Újra napirenden a börtönbiznisz

2020. október 31., szombat
Újra napirenden a börtönbiznisz

Millió forintokat vesznek le a magyar államtól, az adófizető polgároktól, ami elfogadhatatlan – jentette ki a miniszterelnök az évindító Kormányinfón. Orbán Viktor akkor hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem fizet bűnözőknek.

A parlament honlapjára felkerült őszi törvényalkotási programból kiderül, hogy hamarosan törvényjavaslatot nyújt be a kormány a „börtönzsúfoltság miatti kártalanítási eljárás újraszabályozásával összefüggő törvények módosításáról” – hívták fel a figyelmet a Hír TV Informátor című műsorában.

Az ügy előzménye, hogy

a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek közel 12 ezer kártalanítási pert indítottak a magyar állam ellen, melynek következtében az állam közel kilencmilliárd forintnyi kártalanítást volt kénytelen kifizetni,

rendkívül súlyos bűncselekményeket elkövető, jogerős szabadságvesztésre ítélt bűnözőknek. Többek között olyan indokokra hivatkozva, hogy „nem süt be eléggé a nap a zárka ablakán”.

A hasonló esetek elkerülésére érdekében a kormány a börtönök fejlesztésébe kezdett. Az Országgyűlés az év végéig felfüggesztette a kártérítések kifizetését a fogvatartottaknak és egy törvényjavaslat is a Ház elé került, hogy már lezárt ügyekben is lehetőség legyen utólagos sértetti kártérítés igénylésére. Ezzel párhuzamosan

az igazságügyi miniszter irányításával megkezdődött az áldozatvédelmi rendszer korszerűsítése.

Most, hogy újra napirendre került a téma, az Informátor a TASZ-t és a Magyar Helsinki Bizottságot is kereste. Előbbitől azt a választ kapták, hogy „a Társaság a Szabadságjogokért nem foglalkozik börtönzsúfoltság miatti kártérítési ügyekkel, a Magyar Helsinki Bizottság azonban levélben válaszolt”. Ebben részletesen kifejtették a témával kapcsolatos álláspontjukat, többek között arról írnak, hogy a fogvatartottaknak a társadalomba való visszailleszkedése szempontjából kulcsfontosságú, hogy az elítéltekkel emberként kell bánni a börtönévek alatt. Levelükben kitértek arra is, hogy a strasbourgi bíróság iránymutató ítélete szerint a magyar állam évtizedeken keresztül sértette meg a fogvatartottak körülményeiről szóló jogszabályokat, és azt írták,

„Ahogy a börtönbe kerülő elítéltek megkapják a büntetésüket a bűnökért, úgy az állam jogsértésének is kell, hogy legyen következménye. Ez a börtönkártalanítás.”

Magyar György ügyvéd az Informátornak azt hangoztatta, hogy évek óta nem vállalnak az elítéltek elhelyezésével kapcsolatos ügyeket. Mint mondta, az ilyen jellegű perek nem a nyerészkedésről szólnak, az ügyvédnek csupán sikerdíja lehet.Szerinte már a „börtönbiznisz” kifejezésnek is politikai felhangja van.

Mivel a balliberális pártok az év elején többször is szót emeltek a témában, az Informátor az MSZP álláspontjára is kíváncsi volt, ám Harangozó Tamás kikerülte a témát.

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a kormány intézkedései sikeresek voltak, hiszen mostantól kezdve a bíróság által megítélt kártérítési összeget nem az ügyvédei letéti számlára kell, hogy utalja az állam, hanem a böntetésvégrehajtási intézet számlájára. Kiemelte: az, hogy a baloldalhoz köthető gátlástalan ügyvédek és Sorosék börtönviselt bűnözőket képviselve milliárdokat pereltek ki a magyar államtól az a joggal való gátlástalan és üzletszerű visszaélés, amelynek ideje volt véget vetni.

A teljes adás alább látható:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.