Kínosak a melegek a szegedi MSZP-nek?


Egyre inkább úgy tűnik, kettős játékot űz a melegekkel a szegedi szocialista párt, amely csak szavakban demokrata, de tetteiben már nem annyira. Joób Márton először cenzúrázni akarta a melegeket, majd most kiderült az is, igazán szóba sem akar állni velük.
Mint megírtuk,
, mert nem szerette volna, ha "a melegek elvonják a figyelmet" a többi, hátrányosan megkülönböztetett csoporttól. Mint kiderült, Joóbnak nagy kattanása lehet ez a meleg téma, mert hetek óta nem hajlandó leülni 15 percre sem a melegek érdekeit védő LMBT közösséggel. A szervezet ugyanis hiába próbálkozik,Joób Márton
az emailjeikre, és hívásaikra sem válaszolt
. Személyesen csak egyszer sikerült elérniük - a Hit Gyülekezetén keresztül. Akkor egy találkozót egyeztettek,de a megbeszélt időpontban és helyszínen nem jelent meg Joób.Végül 5 percre sikerült elcsípni, de abban nem volt sok köszönet -
az egyik szegedi blognak.
De akkor ott helyben nem sikerült vele semmit érdemben egyeztetni?
- A.: Nem, ennyi volt, hogy nem akarnak ezzel foglalkozni a választásokig. Az is szomorú, hogy ezek szerint eredetileg is összesen tizenöt percet szánt volna ránk.
Ti akkor most várjátok a következő találkozót vele?
- A.:Nem akar velünk találkozni.
De ti szeretnétek.
- A.:Mi szeretnénk, de nem tudom, hogy mennyire vagyunk még kitartóak.
Forrás: