Csudálatos smúzolásba fulladt a rektori búcsúztató Szegeden


Ekkora szeretetet már régen lehetett tapintani az egyetemen, mint hétfő este! Pedig ennyire üres aulát már rég láttunk.
A Délmagyar tudósítását olvasva bizonyára
! Talán százas nagyságrendben. Vagy inkább több tucatnyian, ugyanis meglepően üres díszteremben búcsúztatták a régi rektort, és köszöntötték az újata Szegedi Tudományegyetemen.

Olyan ez, mint a temető
Rácz Béla, korábbi rektorhelyettes méltatta a közös munkát, az őszinte beszédet, azt, hogy bármikor hátat fordíthattak egymásnak - tolmácsolta a hangulatot a lap.
"Olyan ez, mint a temető áthelyezése, sok érdeket sért és kicsi a belső támogatása"
– idézte a konfliktuskezelésben profivá lett leköszönő rektor szavait a helyettese - a Délmagyar szerint.Beszélt arról, hogy Szabó Gábor bátran hangot adott ellenvéleményének, ha értelmetlen változtatásokat akartak az egyetemre erőltetni. Vagyis nem érdemes egységesen szabályozni a belgyógyászatot és a hegedűsök képzését, mert mások a szerszámok - idézte a lap ezt a nagyszerű gondolatot.

Nehéz megszólalni: Lézerfizikától a kosárfonásig
Fendler Judit kancellár azzal kezdte, milyen szabadon és kötetlenül tud Szabó Gábor beszélni a lézerfizikától a kosárfonásig bármiről és utána mindig nehéz volt megszólalnia. – Be sem adtam volna kancellári pályázatomat a rektori biztatás nélkül – hangsúlyozta a kacellár asszony, akitöbbször felemlegette Klebelsberg Kuno és Szent-Györgyi Albert nevét is.
Iszonyú emberség -klebelsbergi magasságok
Rovó László, az új rektor azt mesélte, hogy az utolsó fél évben megtapasztalta Szabó Gábor emberségét, szaktudását, bár korábban nem dolgoztak együtt. Szerinte klebelsbergi tervszerűség jellemezte a korábbi rektor munkáját.Rovó megköszönte Szabó Gábor eddigi munkáját, és felkérte, hogy segítse őt a következő időkben.

Szabó zavarba jött - megszüntette a meleg sapkát nyáron
Szabó Gábor azzal kezdte -
tű pontosan a Délmagyar, hogy tud szabadon beszélni, de zavarba lehet hozni azzal, ha Klebelsberghez hasonlítják. Egyik fontos vívmányának nevezte, hogy megszüntette a nyáron nagyon meleg sapka kötelező viselését az egyetemi vezetőknek.
(via Délmagyar)