Kultúra

Kiderültek az írók és stúdiók megállapodásának részletei

Kiderültek az írók és stúdiók megállapodásának részletei

2023. szeptember 27., szerda
Kiderültek az írók és stúdiók megállapodásának részletei

Ahogy azt már megírtuk, úgy tűnik vége az írósztrájknak, hiszen a stúdiók megegyeztek az Amerikai Írók Céhének (WGA) munkatársaival. Napvilágra kerültek azon megegyezés részletei, amit az írók úgy jellemeztek, hogy kivételes megállapodás született.

A CBS NEWS írta meg, hogy a megállapodás értelmében 12,5 százalékos fizetésemelést kapnak az írók három év alatt, valamint nagyobb részesedést a streaming platformokra készített tartalmakból. Emellett a szakszervezet elérte azt is, hogy stúdióknak legalább három író-producert, köztük a showrunnert kell alkalmazniuk a sorozatok fejlesztése során garantáltan 10 héten keresztül.

Ezentúl a mesterséges intelligencia nem írhat vagy nem módosíthat semmilyen irodalmi anyagot, valamint a mesterséges intelligencia által generált anyagok nem tekinthetők forrásanyagnak. Az Amerikai Írók Céhe szerint ez megakadályozza, hogy a mesterséges intelligencia aláássa az íróknak biztosított jogokat. A szabályok azonban nem zárják ki azt, hogy az írók mesterséges intelligenciát használjanak munkájuk megsegítésére, ha a cég ezt engedélyezi, és ha betartják a cég irányelveit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.