Hétvégén megtartják a Tápai Búcsút


Idén október első hétvégéjén ünnepelnek Tápé lakói. A városrész lakói 1649 óta tartanak búcsút. Az idei rendezvény lenne a 373., ha a világjárvány miatt az esemény 2020-ban nem maradt volna el.
A háromnapos programsorozat pénteken kezdődik és vasárnap délelőttig tart, ahol a szentmisével és a körmenettel zárul. Pénteken délután 3 órakor a sütisütő verseny nyitja meg a rendezvényt, ahol a búcsú legfinomabb süteményét keresik. Ezt követően öt órától nyílik kiállítás a Múlt a jövőben címmel a Gyékényből Szőtt Egyesület tagjainak alkotásaiból a Heller Ödön Művelődési házban. Az érdeklődők a kiállításon többek között különleges gyékényszobrokat is láthatnak majd.
A háromnapos rendezvény keretein belül mintegy kétszáz néptáncos, népzenész és hagyományőrző vonul végig Tápé főutcáján, többek között a Szeged Táncegyüttes Bodzavirág és Szenior csoportja , akiket Patyi Zoltán zenekara kísér.