Dés László, A Csík Zenekar és az Omega musical is helyet kap az Újszegedi Szabadtérin


A Dóm téri után az újszegedi szabadtéri programját is bejelentették a szervezők. A szokásos musical darabok mellett idén először koncertek is műsoron lesznek.
Az újszegedi repertoárját június végén a Sakk c. musical indítja. Ezt követi július végén a budapesti Játékszín előadása, A Dominó-gyilkosság, melyet Szente Vajk és Galambos Attila szerzett.
Augusztus 6-án, egyszeri alkalommal az Omega együttes számait felvonultató musicalt, a Gyöngyhajú lány balladáját tekinthetjük meg.
Az államalapítás ünnepén és azt megelőzően Vajda Katalin Anconai szerelmesek c. zenés komédiája lesz színen.
A színházi előadások mellett számos koncert színesíti tovább az újszegedi színpadok. Elsőként június 22-én a Boban Markovics Orkestar, majd július elején a Budapest Bár szórakoztatja a közönséget.
Július közepén Dés László érkezik vendégeivel, Básti Julival és Nagy Ervinnel, míg augusztusban a Csík Zenekar koncertezik, Presser Gábor és Karácsony János közreműködésével. A koncertek sorát Rost Andrea és vendégei zárják majd augusztus közepén.