Egyelőre úgy fest, Szeged kimarad a buliból!


Kilenc hetes, ingyenes koncertsorozat indul a kormány támogatásával Őszi Hacacáré néven, országszerte. A 130 állomásosra tervezett sorozat helyszínei és fellépői még nem véglegesek, de egyelőre nincs köztük Szeged.
A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával veszi kezdetét az Őszi Hacacáré, a kormány által támogatott országos koncertsorozat. Ennek keretében fellép majd többek között Ákos, Horváth Charlie, a Tankcspda is. Sőt, a megyei kötődésű Honeybeast már fel is lépett múlt csütörtökön Sümegen.
A sorozat eddig ismert helyszínei között egyetlen megyei település, így Szeged sem található meg.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem is lesz buli a környéken: a kormányszóvivő pénteki tájékoztatása szerint a kilenc hetes sorozatot 130 állomásosra tervezik, a rendezvény hivatalos honlapján pedig még a már lezajlott augusztus végi koncertek találhatók meg. A szervezők fel is hívják a figyelmet, hogy a tervezett programok listáját folyamatosan frissítik. A koncerteken ugyan ingyenesen vehetünk részt, de védettségi igazolványhoz kötötten.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő pénteki Facebook-videójában azt mondta: azŐszi Hacacáréegy jó lehetőség arra, hogy pótoljunk egy keveset abból, ami a koronavírus miatt eddig elmaradt.
(via MTI, Facebook)