Kultúra

Az SZTE is kitelepül a SZIN-re

Az SZTE is kitelepül a SZIN-re

2021. augusztus 18., szerda
Az SZTE is kitelepül a SZIN-re

Szokatlanul kötetlen formában, futurisztikus sátorral, interaktív kiállítással és naponta frissülő kiadvánnyal várja az érdeklődőket az idei Szegedi Ifjúsági Napokon a Szegedi Tudományegyetem - áll az intézmény sajtóközleményében.

Augusztus 25. és 29. között a rendezvény hangulatához illeszkedő, ugyanakkor extravagáns helyszínen kínál fiatalos, szórakoztató és ismeretterjesztő programokat a szegedi egyetem. Az intézmény centenáriumi tanévének megkezdése előtt a fiatalok a Pont Ott Parti után ismét együtt bulizhatnak, nagy számban lesznek jelen a frissen felvettek és a még pályaválasztás előtt álló középiskolások is - írják a közleményben.

Utóbbiak választását szeretné megkönnyíteni az SZTE azzal, hogy egy futurisztikus sátorral kitelepül a partfürdőre. A helyszínen a folyamatosan elérhető tájékoztató és ismeretterjesztő anyagokon kívül különböző aktivitásokra is számíthatnak az érdeklődők. Egy naponta frissülő kiadvány mellett izgalmas beszélgetések és ajándéktárgyakért zajló játékok is színesítik a bulizók napjait.

A kerek évforduló alkalmából a látogatók egy interaktív kiállításon megismerkedhetnek az egyetem elmúlt évszázadának legérdekesebb és legfontosabb momentumaival. A játékos kihívások és az exkluzív közösségi tér mellett minden nap különleges meglepetésben lehet része annak, aki az SZTE sátrát felkeresi. A tervezett programok között szerepel egy pódiumbeszélgetés Kárász Annával, az SZTE alumnájával, aki az idei tokiói olimpia kajak négyesek versenyszámában aranyérmet nyert, és Nádas Bencével, az SZTE jelenlegi hallgatójával, aki szintén a japán fővárosban szerzett 4. és 7. helyezést kajak-kenuban. A Szegedi Tudományegyetem karai közül több is bemutatkozik a rendezvényen. Ugyanakkor a látogatók választ kaphatnak arra a kérdésre is, hogyan lehet havi 150 ezer forintot keresni egy jó ötlet kidolgozásával az SZTE-n.

A részletes program és a rendezvényen készülő kiadvány elérhető lesz az SZTE honlapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.