Kultúra

Fényév távolság Szegeden

Fényév távolság Szegeden

2020. október 18., vasárnap
Fényév távolság Szegeden

November 20-tól láthatja a szegedi közönség a Nagyszínházban Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter klasszikusát, A padlást. A félig mese, félig musical 9-99 éves korig a nézők kedvence, a legsikeresebb magyar musical. A szegedi feldolgozás Méhes László rendezésében kerül színpadra, a mai olvasópróbával kezdetét vette a próbafolyamat.

Méhes László rendező elmondta, olyan csodát szeretnének teremteni a színpadon, amelytől a gyerekek színházba járókká válnak, de a felnőttek is egy erős, megható történetre számíthatnak. A rendező előrevetítette, hogy nagyszerű színészi alakítások mellett csodálatos zene, fantasztikus dalszövegek és gyönyörű látvány fogja jellemezni a produkciót.

Az 1988-asősbemutató ótaeltelt több mint három évtizedben számos generáció nőtt fel azörökzöld mesén. A történet szerintRádiós, a fiatal tudós a számítógépe tökéletesítésén dolgozik apadláson. Ide érkezik meg négy bolyongó szellem–Kölyök,Meglökő, Herceg és Lámpás–azigazi hősök, akiket kihagytak a mesékből. Itt szeretnének találkozni a Révésszel, aki elviszi őketegy távoli csillagra, az „örökre szépek” bolygójára, ahol végre otthonra lelhetnek.

A szellemeketcsak azok láthatják, „akinek a szíve olyan romlatlan és tiszta,mint a gyerekeké”.Fényév távolság, Valahol, Szilvás gombóc,Enyém a pálya–mindannyiunk fülében ott csengenekezekadallamok, így a darab nem pusztán azok számára jelent feledhetetlen szórakozást, akikelőször látják, hanem azoknak is, akik gyerekkoruk meghatározó színházi élményét szeretnékújraélni

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.