Kultúra

Minden színházi műfajt felvonultat a szabadtéri 2019-ben is

Minden színházi műfajt felvonultat a szabadtéri 2019-ben is

2019. június 23., vasárnap
Minden színházi műfajt felvonultat a szabadtéri 2019-ben is

A jegyek 80 százaléka már elkelt, kiemelt érdeklődéssel fogadták az operák királynőjeként aposztrofált Aidát – ismertette Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója a fesztivál helyszínének bejárásán.

A kulturális szakember elmondta, hogy a fesztivál teljes műszaki megújítása befejeződött, a rekonstrukciót követően már az Újszegedi Színpadon is fogadja a közönséget. A fesztivál belépőinek 80 százaléka gazdára talált, kiemelkedő az érdeklődés az idei operabemutató, az Aida iránt - emelte ki az igazgató.

Herczeg Tamás hangsúlyozta, hogy

a szabadtéri játékok programja a maga nemében egyedülálló, míg a hasonló nagy európai fesztiválok tematikus rendezvények, Szegeden minden színházi műfajban kínálnak előadásokat a közönségnek.

Az alapítók szándékának megfelelően igazi népszínházat teremtenek, ahol az opera, az operett, a próza és a táncszínház mellett már családoknak szóló darabok is szerepelnek a műsoron.

A fesztivál azonban jóval több mint kulturális misszió, a városba érkező közönség a jegyvásárláson túl évente több mint félmilliárd forintot költ el különböző szolgáltatásokra, jelentősen hozzájárulva ezzel Szeged idegenforgalmának fejlődéséhez - mondta a szakember.

A szabadtéri játékok jövő évtől szeretne a kiemelt minősítésű színházművészeti szervezetek közé tartozni, ami költségvetési biztonságot adhat az évadok tervezése során - mondta az igazgató.

A Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa által színpadra állított táncjátékot június 28-tól a We Will Rock You című Queen-musical követi. Július 12-én, 13-án a Szerelmes Shakespeare című film színpadi változatát tűzik műsorra Szirtes Tamás rendezésében. Verdi Aidáját július 26-án és 27-én játsszák, az operát Kesselyák Gergely rendezi. Magyarországi bemutató lesz augusztus 9-én az ötszörös Tony-díjas Titanic musical premierje. Augusztus 14-én pedig a Szegedi Szimfonikus Zenekar Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Bartók Béla alkotásai mellett kortárs magyar zeneszerzők műveivel várja a közönséget. Az Újszegedi Szabadtéri Színpad Moliere Don Juanjával nyit július 19-én, majd Brecht Koldusoperáját augusztus 2-án mutatják be. Augusztus 16-tól az Erkel Színházban 15 éve nagy sikerrel játszott családi mesebalettet, a Hófehérke és a hét törpét láthatják a nézők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.