![Őrület: két egészpályás gól lőtt magyar kapus - videó](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17798525_auto_resized.jpg?ver1)
A szegedi Hudi Dániel karikatúráiból szombaton nyílt kiállítás a Szent-Györgyi Albert Agorában. A művész arról is beszélt nekünk, hogy mit figyel meg egy arcon.
Dániel a művészi bizonytalanságot a körülötte élőknek köszönhetően győzi le. A családja, volt rajz tanára, Nagy László, és nem utolsó sorban Süli Róbert, a MOL-Pick Szeged sajtófőnöke is támogatja abban, hogy a rajzolással és alkotással kapcsolatos álmait elérhesse.
Témájának nem véletlenül választotta a sportolókat. Magát a sportot és azon belül a kézilabdát is szereti, illetve szegediként természetesen a csapatnak is nagy szurkolója. Egy-egy karikatúra megrajzolásakor az arcok különlegességeire figyel, de ha hozzá közel álló személyt rajzol, akkor finomabban bánik a ceruzával.
„Ügyelek arra, hogy a karikatúra nálam ne egy gúnyrajz legyen, hanem sokkal inkább egy humoros alkotás”
– hangsúlyozta a karikaturista. Dani nem szeretné, ha bárki is megsértődne a rajzait látva, ezért is említette meg, hogy képein nem gúnyolódik senkin, illetve azokat csak kellő humorérzékkel tudjuk igazán értékelni. Bár külföldi sztárok közül már a Torrente filmek főszereplőjét is megrajzolta, akinek rokonai a rajz után még saját magukról is rendeltek tőle karikatúrákat, mégsem emelné ki azokat a rajzokat a többi közül, mert számára a magyar hírességektől is ugyanolyan megtisztelő egy-egy megrendelés.
Példának említette Reviczky Gábort, de ahogyan ő is mondta, akár a MOL-Pick Szeged csapatról készített összes portrét megemlíthetné, ha arról van szó, hogy melyik alkotására a legbüszkébb. Dani fő célja, hogy újságoknak, leginkább sportújságoknál dolgozzon, úgy, hogy közben a rajz iránti szenvedélyének is hódolhasson munkája kapcsán.
„Rengeteget kell gyakorolni, és sose szabad feladni. A legfontosabb viszont az, hogy az ember higgyen önmagában”
– tanácsolja azoknak, akik rajzolással akarnak foglalkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.