Kultúra

Végleg nyugdíjba megy Mágenheim doktor mindenki Szomszédja

Végleg nyugdíjba megy Mágenheim doktor mindenki Szomszédja

2018. május 3., csütörtök
Végleg nyugdíjba megy Mágenheim doktor mindenki Szomszédja

Reggel a Bors szellőztette meg, hogy ez fog történni, délutánra már a színház is megerősítette a szomorú hírt.

A Katona József Színház közleményt adott ki, melyben ezt írják:

"Kulka János legnagyobb sajnálatunkra felmondott színházunkban. Munkaviszonya ez év márciusában megszűnt. A Katona József Színház az üggyel kapcsolatban semmilyen további információt nem kíván adni."

Kulka János Joád szerepében Jean Racine: Atália címû színmûvében, amelyet Valló Péter rendezésében március 14-én mutatnak be a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán.
MTI Fotó: Kollányi Péter

A színház azután adta ki közleményét, hogy a Bors egy névtelen forrásra hivatkozva azt írta: Kulka nem kíván szerződést hosszabbítani társulatával, a Katona József Színházzal.

Mint ismert, Kulka János 2016 áprilisában kapott súlyos stroke-ot, s bár mindent megtett annak érdekében, hogy teljesen visszanyerje beszédkészségét és a mozgása is újra tökéletes legyen, mégsem tud gond nélkül, a tőle megszokott minőségben beszélni, ráadásul a szerepekhez nélkülözhetetlen koreográfiát sem tudja elsajátítani megfelelően. A színészt a küzdelmében gyógytornász és logopédus segíti mind a mai napig. (Bors/Blikk/Szegedma)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.