Gubik Petrának mindig is a színház volt az otthona

A kisvárdai születésű színésznő főszerepben alakított a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán. Hírportálunknak elmondta, kihívás, egyben megtiszteltetés volt számára itt játszani. A korábban szerzett tapasztalatai jól jöttek Esmaralda szerepének megformálásakor, emellett külön táncórákat is vett annak érdekében, hogy elbűvölhesse a közönséget. Mindösszesen tizenkét darabban szerepel, valamint tanulmányokat is folytat a kimeríthetetlen energiákkal rendelkező Gubik Petra, akit A Notre Dame-i toronyőrbeli játékáról és a további terveiről is kérdeztünk.

– Milyen személyiségű karaktert kellett megformáznia a darabban?

– Esmeralda egy gyönyörű szép, sugárzó cigánylány. A férfi szemeket csalogatja és tele van szabadságvággyal. Talán ez teszi az ő karakterét vonzóvá, egyben elérhetetlenné. A külső szépsége mellett a belső értékei alapján is figyelemreméltó jelenség. Bátor, nem fél kimutatni az érzelmeit akkor sem, amikor kettesben marad Quasimodóval, vagy Phoebus kapitánnyal. Nem fél gyengének tűnni és attól, hogy megmutassa a gyermeki énjét. Így jöhet létre Quasimodóval egy lelkitársi kapcsolat, Phoebusszal pedig egy szerelmi viszony. Kezdetekben tartottam ettől a szereptől. A nagyérdemű előtt mindvégig egy vonzó, szexualitást sugalló nőt kell megjeleníteni, aki a táncával, mimikáival, pusztán a lényével elbűvöli a férfiakat. Victor Hugo regényét olvasva átéreztem, hogy ez a szerep sokkal többet ad, mint az elsőre tűnhet. Esmeralda őszinteségén és a szabadságvágyán túl néha már eszelősnek tűnik. Annyira küzd az igazáért, pontosabban azért, amit ő annak gondol, hogy nem fél harcba szállni senkivel.

– Nem először játszott főszerepben Szegeden…

– Még 2013-ban Margaret Mitchell Elfújta a szél című regényének hősnőjét, Scarlett O'Harát alakítottam Gérard Presgurvic musicalének ősbemutatóján a Dóm téren. Ekkor már volt szerencsém megtapasztalni azt, hogy milyen csodás élmény egy ilyen autentikus helyszínen, egy ekkora monumentális színpadon előadásonként mintegy négyezer néző előtt játszani. Egy ekkora teret nehezebb betölteni, kihívás is egyben. Más színészi eszközöket kell felvonultatni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy már egy kis rutinnal rendelkezhetek és ismét egy regény főhősét alakíthattam Szegeden. Többek között kitapasztaltam azt is, milyen erővel kell ezen a színpadon megszólalni, énekelni. A kellékek nagysága a megszokott színházi kellékekéhez képest eltér, sokkal nagyobb, látványosabb. A távolabbi sorokban helyet foglaló nézők az arcomat, a mimikámat nem biztos, hogy láthatják, ezért kiemelten fontos, hogy minden szavam „gyöngybetűben ússzon”, így mindent érthessenek. Cél volt, hogy olyan kifejező legyen a játék, mintha csak egy filmet nézne a közönség, vagy akár csukott szemmel is követhesse az eseményeket. A Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán hatványozottan számít a jó kondíció, hiszen nagyobb teret kell betöltenünk, ez fizikálisan és mentálisan is jobban igénybe veszi a színészt.

– Mely darabokban találkozhat még Önnel a közönség a közeljövőben?

–A nyár folyamán A Notre Dame-i toronyőr mellett augusztus végén egy újabb premier vár rám, a Robin Hood musicalt mutatjuk be Tokajban. Szeptembertől a Belvárosi Színházban próbálok a Love, Love, Love című prózai darabban, majd később az Operettszínházban is bemutatjuk A Notre Dame-i toronyőrt. Amennyiben a fővárosi és a vidéki produkciókat összesítem, jelenleg tizenkét darabban játszok összesen. A szegedi előadások már csak azért is közel állnak a szívemhez, mert a színészi pályámat Békéscsabán alapoztam meg, mára dél-alföldi lánynak is mondhatom magam.

– A játék mellett még tanulmányt is folytat. Miért tartja ezt fontosnak?

– Békés megye székhelyén jártam színistúdióba, ott kezdtem el csak igazán kőszínházban játszani. Már a Békés Megyei Jókai Színház Színitanháza mellett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajz szakának hallgatójaként is tanultam. Legbelül éreztem, mindig is a színház volt az otthonom. Időbe telt, amíg ezt beismertem, pontosabban kimertem mondani azt, hogy színész vagyok. Talán mára kiérdemeltem, hogy ezt bátran ki is jelenthetem. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-drámajátékos szakára járok. A kapcsolatépítés lehetőségét, egy új látásmód megismerését is fontosnak tartom a tanulás folyamatában. A tudástár bővül, amely akár egy-egy szerep megformálásában is segítséget nyújthat. Sokan nem tudják, de a színészet mellett szeretek írni, versbe önteni az érzéseimet, amely kikapcsolódás számomra, egyben az önkifejezés egyik eszköze. Kivételes adottság lehet az, ha valaki ilyen formában őrizheti meg gondolatait, egyfajta terápia kiírni magunkból az érzéseinket. Szeretem megőrizni az évekkel ezelőtti írásaimat, hiszen minden költemény az akkori lelki állapotomnak egy lenyomata.