Kultúra

Sikerrel mutatták be a Rózsa Sándorról szóló rockoperát Mórahalmon

Sikerrel mutatták be a Rózsa Sándorról szóló rockoperát Mórahalmon

2017. július 24., hétfő
Sikerrel mutatták be a Rózsa Sándorról szóló rockoperát Mórahalmon
morahalom_lovas_szinhaz

A premier után egyöntetű vastaps jelezte: a betyárromantika közel áll a homokhátiak szívéhez.

Aki arra a bizonyos „betyárromantikára” vágyott ágyúdörgéssel, puskaropogással, ostorcsattogással és sebesen vágtázó lovasokkal, megkaphatta, egyenesen átélhette Mórahalmon, a Patkó Lovas Színház előadásán.

Pintér Tibor

, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója Rózsa Sándorról írt rockoperát, mely visszaröpítette a nézőt a forradalom és szabadságharc korába. A betyárok világán túl történelmi utazásként is értékelhető a

Rózsa Sándor

legendáját felidéző darab, melyet teltház előtt mutattak be két alkalommal Mórahalmon. Szerelmi háromszög, látványos kaszkadőrjelenetek és érzelemgazdag zenei világ jellemezte a darabot, ahol a betyárkirály egyszerre szerethető, mégis gyilkosként ábrázolt alakja gondolkodtatta el a nézőt.

morahalom_lovas_szinhaz2

A darabból az akción és romantikán túl a humor sem hiányzott, Biszelka nénje például többször csalt ki hangos nevetést a nézőkből, amikor szamárháton érkezve tett jóslatokat néhány kiszemeltnek. A vidám részek csúcspontja Nótár Mary fellépése volt, aki a lakodalmi jelenetben egy száguldó lovas szekéren énekelt. A Patkó Lovas Színház és a Nemzeti Lovas Színház előadásai folytatódnak Mórahalmon. Július 29-én a Hófehér és a hét törpe, július 30-án a Mágnás Miska, augusztusban pedig az István, a király és a Csárdáskirálynő kerül a lovarda különleges „színfalai” közé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.