Kultúra

Kezdődik a Mórahalmi Nyár programsorozata

Kezdődik a Mórahalmi Nyár programsorozata

2017. június 7., szerda
Kezdődik a Mórahalmi Nyár programsorozata
morahalmi_nyar

Az Ismerős arcok koncertjével pénteken elkezdődik a Mórahalmi Nyár programsorozata, a homokháti kisvárosba az elkövetkező hónapokban 175 ezer vendéget várnak.

Nógrádi Zoltán

(Fidesz-KDNP) polgármester a rendezvényeket bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta, Mórahalom élményeket, színes és változatos kulturális programokat kínál az ideérkezőknek. A nyitókoncertet a Kecskeméti Katona József Színház június 30-i vendégjátéka követi a Futó-Dobó Lovasközpontban. A Tiéd a világ című szabadtéri előadáson a legendás Illés együttes dalai csendülnek föl. Július első hétvégéjén fúvószenekari találkozónak ad otthont Mórahalom, az ezer férőhelyes fedett lovardában pedig

Boban Markovics

és zenekara koncertezik. A Homokháti Sokadalom és a Dél-alföldi Rétesfesztivál állandó eleme a kisváros rendezvénykínálatának, melyen koncertek, gyermek- és gasztronómiai programok várják a látogatókat. Július közepén a Somnakaj című roma musical szerepel a műsoron, olyan népszerű művészek közreműködésével mint

Szakcsi Lakatos Béla, Falusi Mariann, Oláh Gergő

vagy

Papadimitriu Athina

. Mórahalmon 2015-ben indult el a Patkó Lovas Színház programja. A Nemzeti Lovas Színházzal együttműködve létrehozott produkciókat az első esztendőben három-, tavaly már 12 ezren látták. Az idei első előadás a Ruzsa Sándor, az alföldi betyár című darab ősbemutatója lesz július 23-án, a rockot és a népzenét ötvöző produkció mellett szerepel a műsoron a Hófehér és a hét törpe, a Mágnás Miska, az István, a király és a Csárdáskirálynő. Augusztus elején

Demjén Ferenc

lép színpadra a kisvárosban, majd néhány hétre rá a Homokháti Búcsúra invitálják a vendégeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.