Hamarosan ismét a könyv(b)irodalomé a Dugonics tér



Egy hét múlva megnyílik a könyvhét. A szegedi és országos kiadók bemutatkoznak, kedvelt írók dedikálnak, beszélnek a legújabb könyveikről. A díszvendég Temesi Ferenc mellett Krasznahorkai László, Grecsó Krisztián és Farkas Bertalan is Szegedre érkezik hamarosan.
„Könyvet azért olvasunk, tapogatunk, szagolunk, vagy hallgatunk, mert vágyakozunk valami után, ami a lelkünkben lapul, a képzeletünkben búvik meg, csak nem tudjuk előhívni, mert nem ismerjük a nevét” –
Temesi Ferenc
Kossuth-díjas író, a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok díszvendége üzente ezt a látogatóknak. Június 8. és 12. között a Dugonics téren várják programokkal és könyvstandokkal a vendégeket, míg intézményi programokra hatodikától tíz napon át lehet számítani. „Több mint 110 program közül lehet válogatni” – emelte ki
Palánkainé Sebők Zsuzsanna
, a Somogyi-könyvtár igazgatónője. A kamaszokat és a fiatal felnőtteket is egyre nagyobb sikerrel szólítják meg. Erre jó példa
Varjú Tamás
munkássága, aki a „hatszavasok” elindítója lett a
, oldala nagy sikert aratott: nem könnyű feladat egy történetet ilyen röviden elmondani, de a fiatalok ebben partnereikké váltak, az ünnepi könyvhét színpadán pedig fel is olvassák majd az elkészült műveket.

Tíz évvel ezelőtt adta át a város a könyvtárnak az ünnepi könyvhét megszervezésének feladatát, azóta évi 3 millió forinttal támogatja az önkormányzat a rendezvényt.
Kardos János
, a Művelődési Osztály vezetője hozzátette, hogy ez természetesen kevés lenne a könyvhét büdzséjéhez, de a Somogyi-könyvtár és az intézmény marketingtevékenysége megteremti ennek kiegészítését. Ezen felül idén tíz könyv megjelenését támogatják összesen 2 millió forinttal, valamint kiosztják az Év Könyve elismerést. Több „húzónévvel” is készülnek a könyvhétre - hangsúlyozta
Andóczi Balogh Éva
osztályvezető, Somogyi-könyvtár PR-munkatársa. Temesi Ferenc mellett dedikál még
Grecsó Krisztián, Krasznahorkai László, Benkő László, Tolnai Ottó, Darvasi László, Turi Tímea
és sokan mások.

A programok a Rókusi fiókkönyvtárban kezdődnek, június 6-án Irodalom Szegeden, Szeged az irodalomban címmel tart előadást
Bene Zoltán
. 16 órától, fél órával később Almásy László életét mutatja be Kubassek János a könyvtér főépületében. Másnap a Kossuth-díjas vajdasági író, Tolnai Ottó beszél új verseskötetétéről. Június 8-án nyitja meg a könyvhetet hivatalosan is Temesi Ferenc délután 4 órakor, majd ő és Krasznahorkai László is részt vesz egy-egy beszélgetésen. Pénteken
Benedek Elek
unokája,
Benedek László
érkezik a városba, s mesél új, Samu és Dani kalandjai: Amerikától Magna Hungáriáig című kötetéről, nem sokkal később pedig
Balogh József
beszélget Varjú Tamással, valamint a Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című könyv második, bővített kiadását is ajánlják a szerzők a JATE Klub teraszán. Hagyományosan a szegedi íróké a szombat délelőtt, a Dugonics téri színpadon Bene Zoltán,
Czilczer Olga, Diószegi Szabó Pál, Tandi Lajos
és
Ványai László
lesz
Veszelka Attila
író vendége. Ezzel egy időben irodalmi sétára vállalkozhatnak a mozogni vágyók, a könyvtár munkatársai Darvasi, Grecsó és Szilasi regényeinek szegedi helyszíneire kalauzolják el az érdeklődőket. Este is érdemes kijönni, ugyanis az első, de mindmáig egyetlen, magyar űrhajós,
Farkas Bertalan
ajánlja a szegediek figyelmébe a Zrínyi Kiadó újdonságait, s minden bizonnyal egy közös fotót is szívesen vállal mindenkivel. 11-én dedikál Grecsó Krisztián,
Erdős Virág
és Darvasi László is, hétfőn pedig a tinik bálványa,
Lakatos Levente
látogat Szegedre.
Megújul a könyvtár honlapja
Az új honlap megőrzi a korábbi oldal felépítését, designja viszont korszerűbb lesz, s a számítógép mellett tableten, okostelefonon is könnyen böngészhető. Külön menüpontban érhetőek el a letölthető anyagok. A könyvhét internetes oldala
ITTérhető el. Programfüzet, plakát, meghívók, partnereink összefoglalói letölthetőek
ITT.