Kultúra

Áció, káció, Vakáció – sok programot ajánl az Agóra füzetkéje

Áció, káció, Vakáció – sok programot ajánl az Agóra füzetkéje

2017. május 2., kedd
Áció, káció, Vakáció – sok programot ajánl az Agóra füzetkéje
vakacio_fuzet001kf

2017-ben is megjelent a Szegedi Vakáció füzet. Több mint 120 oldalon ajánlanak táborokat, rengeteg témakörből választhatnak a fiatalok.

A korábbi évekhez hasonló oldalszámmal, 15 ezer példányban adta ki a Szent-Györgyi Albert Agóra és az önkormányzat a Szegedi Vakáció füzetet. Az idei kiadvány rekordgyorsasággal készült el, hogy most is megjelenhessen május elején. „Koncentráltabb tartalmú az idei füzet, ügyeltünk a beltartalom egységére” – mondta Orbán Hedvig, az Agóra vezetője. A 232 oldal több mint fele táborokat mutat be. Az intézményük is több turnussal járult hozzá ehhez, a tavalyi 63-hoz képest most 72 tábort indítanak, azaz minden hétre jut 8-10 tábor, ahova a legkisebbektől a középiskolás korosztályig várnak fiatalokat.

vakacio_fuzet003kf

Kiemelte az újdonságok közül az életmentő tábort, a létrehozásában szakápolók, rendőrök, a katasztrófavédelem munkatársai is segítettek. A cukrásztábor három fokozatúra bővült, a kezdő és a haladó mellett már a „menő” is indul. Kifejezetten az általános iskolásokat és a középiskolásokat célozza meg a könyvek és internet világát ötvöző táboruk, valamint a természettudományok iránt érdeklődők is bő választékból válogathatnak. Lesz kínai nyelvi tábor és a nomád életmódot is kipróbálhatják a gyermekek. A „Minden napra egy játszótér” programjai során pedig a névben szereplő helyszíneken kívül helytörténettel, régi játékokkal ismerkedhetnek meg a diákok. Az idén a Rókusvárosi 2. Számú Általános Iskola területén megszervezett önkormányzati táborba már lezajlott a jelentkezés, de ha valaki nem kerül be, akkor június 9. után érdemes egyeztetni az iskolákkal. A részvételi díjat – amely az étkezés térítési díjával azonos – az ebédbefizetés időpontjáig kell rendezni. Szintén olcsó táborozási lehetőségként ajánlotta Orbán Hedvig a Pedagógiai Szakszolgálat és az Agóra közös táborait, amelyeken 5 ezer forint ellenében vehetnek részt a táborozók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.