Kultúra

Európa legjobb fesztiváljai közt a Szegedi Szabadtéri

Európa legjobb fesztiváljai közt a Szegedi Szabadtéri

2017. április 19., szerda
Európa legjobb fesztiváljai közt a Szegedi Szabadtéri
szegedi_szabadteri

Az Európai Fesztiválszövetség választotta be a Dóm téri Játékokat a legjobb európai fesztiválok sorába. Az indoklás szerint rendkívül különleges, minőségi rendezvényről van szó.

Idén is a kiemelkedő európai fesztiválok közé sorolta a Szegedi Szabadtéri Játékokat az Európai Fesztivál Szövetség. Az EFFE szervezete a minősítéssel a fesztiválszervezők mindennapos, helyben, az adott közösséggel végzett munkáját, a művészeti szcénáért kifejtett kiemelkedő erőfeszítését ismeri el. A Dóm téri programsorozat esetében a nemzetközi zsűri kiemelte, hogy európai viszonylatban is rendkívül különleges, jól szervezett rendezvényről van szó, mely magas minőségi sztenderdek alapján működik. A 2017-2018-as EFFE-minősítetteket fesztiválkalauz mutatja majd be, melynek segítségével a fesztiválok átléphetik határaikat, ez pedig az Európán kívüli közönség számára is tájékozódási pontként szolgálhat az európai kínálatot illetően. Herczeg Tamás igazgató elmondta: büszke arra, hogy egymás után már második alkalommal értékelte így a szakmai zsűri a tevékenységüket. Az elmúlt évek művészeti törekvései a Szegedi Szabadtéri Játékokon - többek közt a világsztárok és külföldi közreműködők meghívása is - azt mutatják, hogy a Játékok hosszú távon szeretne bekapcsolódni a nemzetközi művészeti életbe.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.