Külföldi sztárfellépő és az ország legnépszerűbb zenei előadói a Szegedi Egyetemi Napokon!



Javában zajlanak a Szegedi Egyetemi Napok előkészületei, melyre a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának szervezésében április 27-28-29-én várják az érdeklődőket a Hattyas sori Sportközpont területén.
A
Szegedi Egyetemi Napokhagyományosan a tavasz első olyan rendezvénye az egyetemen, ahol egyetemisták és nem egyetemisták közösen szórakoznak az ország legnépszerűbb zenekarainak és lemezlovasainak koncertjein.
Patai Ádám
, az EHÖK sajtófőnöke, a rendezvény sajtószóvivője elmondta, idén talán az Egyetemi Napok legszínesebb fellépőlistáját sikerült összehozniuk, annak ellenére kapkodják a bérleteket, hogy a fellépőgárda teljes listáját még nem hozták nyilvánosságra. „Igyekszünk mindig arra törekedni, hogy mindenki találjon magának olyan fellépőt, akinek a koncertjén önfeledten szórakozhat és pár estére kiszakadhat a hétköznapokból. Évről-évre külföldi előadókkal próbáljuk színesíteni a fesztiváljainkat, idén a Suniversity Days is otthont ad egynek, aki nem más, mint a brit lemezlovas,
Jonas Blue” - mondta. A hazai zenekarok közül eddig a Quimby, a Halott Pénz, a Punnany Massif, a Margaret Island, a Cloud9+ és a Fish koncertjeit jelentették be, a DJ-k közül egyelőre Andro, Edo Denova, Metzker Viki és Lennard pörgeti majd biztosan a lemezeket. Jegyek és bérletek az SZTE Ajándékboltban, a JATE Klubban, valamint a
meex.huweboldalon kaphatók, további információk az esemény
Facebookés Instagram oldalán találhatóak.