Gyerekek mutatták be a harmonikát gyerekeknek Algyőn + FOTÓK



Rendhagyó ének-zene órán, különleges vendégeket fogadtak az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolában. Hajdú Váradi Aranka három tanítványával azért érkezett a község kisdiákjaihoz, hogy megmutassa nekik, kitartó gyakorlással akár rövid idő alatt is meg lehet tanulni az alapvető fogásokat.
Legalapvetőbb hangszerünk, amely mindenki számára elérhető, a saját hangszálaink - kezdett bele a látványos harmonikabemutatóba
Bakos József
. A Dél-Alföldi Harmonikabarátok körének elnöke szenvedélyesen rajong a hangszerért, mellyel már régen örök barátságot kötött. Ezt az életérzést szeretné továbbadni a következő generációnak, célja, hogy megszerettesse velük a bonyolult hangszernek ítélt harmonikát. Miután Bakos a kisiskolások nyelvén elmagyarázta, hogyan is működik a harmonika, s közösen átvették, milyen akusztikus és elektromos hangszereket ismernek a gyerekek, zenei kíséret mellett eldalolták a "Boci, boci tarkát". Annak érdekében, hogy a hangszeres bemutató még érdekesebb legyen a kicsik számára, a baráti kör elnöke meghívta az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola volt tanulóját,
Hajdú Váradi Aranka
ének-zenetanárt, a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola oktatóját. A tanárnő három tanítványát is magával hozta a rendhagyó énekórára. Elsőként egy szerb kislány játszotta el a gyakorolt dallamokat, aki szeptemberben vett először kezébe harmonikát, mégis nagyon ügyesen játszott a billentyűkön. Az első osztályos Flóra gyermekdarabokkal készült, a diákok pedig ügyesen kitalálták, éppen mely dallamok csendültek fel a gombos harmonikából.
Horváthné Kunstár Andrea
, az intézmény megbízott igazgatója portálunknak elmondta, nem titkolt szándékuk a rendhagyó énekórával, hogy felkeltsék a gyermekek érdeklődését a hangszer iránt, s hogy ők is aktív tagjává váljanak az algyői baráti körnek. A tanulók zenei művelése egyébként nagyon fontos az iskolában, a hatodik osztályosoknak nemrégiben
Temesi Mária
operanagykövet tartott előadást.