Orbán Viktor: Nagy Gáspár verseivel fordítani tudott a nemzet sorsán



Nagy Gáspár verseivel fordítani tudott a magyar nemzet sorsán - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budakeszin, a tíz éve elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas költő szobrának avatásán.
"Politikai, szellemi testamentuma velünk él, iránytűnk és vezércsillagunk, kormányzati munkánk vezérfonala" - mondta a kormányfő
Nagy Gáspárról
, hozzátéve: úgy emlékszünk a költőre, mint aki személyes küldetésének tekintette az 1956-os mártírokra való emlékezés örökérvényű keresztény parancsát. "Ezzel a '80-as évek derekán elevenébe talált az akkor 30 éves júdásfa árnyékában hűsölő elvtársaknak" - fogalmazott. Nagy Gáspár le merte írni, amiről mások legfeljebb csak beszéltek, s beszélni mert arról, amiről a legtöbben csak hallgattak, "szelíd hajthatatlanságával széttörte az októberi tavasz hőseiről gyártott kommunista hazugságokat" - méltatta a tíz éve elhunyt költőt a miniszterelnök, aki szerint "a végelgyengülés felé araszolgató gulyáskommunizmus okkal tartott az ő tetemre hívó szavaitól". Azt is mondta, hogy Nagy Gáspár azok közé tartozott, akik "a ma oly divatos, egynémely országban kötelező politikai korrektséget a hamis próféták legfőbb ismérvének tekintették". Ma minden nap egyre sürgetőbben kérdezzük, hogy "vajon mi lesz hazánkkal, ezzel a boldogtalan, farizeusi Európával, amely cinkos lelkiismeretét modern mesékkel csitítja, miközben sorsa csak egy szalmaszálon függ". Nagy Gáspártól jön a felelet: "a remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál abból a jászolból való" - zárta beszédét
Orbán Viktor
.
Oláh Katalin
szobrászművész alkotását a Jobb Kor Polgári Egyesület állíttatta az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott emlékbizottság támogatásával. A Budakeszin, a Fő téri parkban elhelyezett mellszobrot az ünnepség végén
Spányi Antal
püspök áldotta meg, majd a résztvevők - köztük Nagy Gáspár családja - elhelyezték a szobornál az emlékezés virágait.