Krautrock legenda Szegeden



FaUSt & Sőrés Zsolt és UEUM koncert várja a közönséget a Grand Café Vármúzeumban január 28-án 20 órától. A 47 éve működő legendás krautrock csapat, a két alapító tagja alkotta faUSt Sőrés Zsolttal kiegészülve, egy nappal a budapesti A38 hajós koncertje után lép fel a Vármúzeumban.
A legendás Faust (ma: faUSt) együttes 1971-ben alakult a Hamburg melletti Wümme vidéki környezetében. Hamarosan a Faust lett az egyik legfontosabb képviselője a nemzetközi elismerést ún. „krautrockként” kivívó műfajnak. „Nem létezik mitikusabb együttes, mint a Faust” – írja
Julian Cope
Krautrocksampler című könyvében, amely részletesen beszámol arról a kulcsfontosságú hatásról, amelyet a német zenekar az elmúlt több mint négy és fél évtizedben (!) gyakorolt az ambient, az art-, a poszt-, a stoner-rock, az experimentális-, a zörej-, a pszichedelikus-, az avantgárd-, az elektroakusztikus- és persze az indusztriális zenei textúrák kifejlődésére. Valóban, a faUSt mintha egyszerre mindezen „műfajban” autentikusat alkot, miközben ennek az ellenkezője is igaz: kicsúszik a kategóriák közül, zenéjük mindig más, mégsem lehet összetéveszteni semmivel. A faUSt immár 47 éve működik, zenéje mind a mai napig különösen inspiratív és zavarba ejtő a művészek és a közönség számára, mindemellett pedig több tucat albumot jelentetett meg az elmúlt negyven évben. Az együttes a világ számos újzenei fesztiválján fellépett.
Sőrés Zsolt
több huszonöt éve aktív improvizatív-, elektroakusztikus és zörejzenész, kísérleti zeneszerző, hangművész, kurátor, író és szerkesztő, a magyar független experimentális- és újzenei szcéna egyik úttörője. http://www.youtube.com/watch?v=GRxvQmTTz5I
Jean-Hervé Péron
(Art-Errorist) a faUStból és Sőrés Zsolt (Ahad) még 2011-ben rögzítettek egy hosszabb közös anyagot duóban, ill. közösen az angol-lengyel Theme experimentális-absztrakt rockzenei együttessel Budapesten. Ezek a felvételek impozáns vinyl albumokon jelentek meg a következő években: Theme & Jean-Hervé Péron & Zsolt Sőrés: Poison is / Not / The Word (LP, Lumberton Trading Company, 2012), Art-Errorist & Zsolt Sőrés: The Wasp Boutique (2xLP + DVD, Peripheral Conserve, 2014). Eközben Péron és Sőrés több turnén vettek részt duóban és a Theme-mel, valamint a Fausttal közösen Lengyelországban nagy sikerrel, Magyarországon viszont még sohasem adtak koncertet. 2011 szeptemberében Péron és Sőrés fellépését a Merlin Színházban félbe kellett szakítani, mert a korábban beengedett, az éjszakai technopartit váró fiatalok elözönlötték a teret. Most ez az évek óta beteljesületlen álom valósulhat meg, ráadásul nem csupán Jean-Hervé Péronnal, hanem a másik Faust-alapító,
Werner „Zappi” Diermaier
dobos részvételével. Vendég a kísérleti zajzenét prezentáló duó, az UEUM, vagyis
Kiss Barnabás
(Chief Rebel Angel/Polly is Dead) és
Szilágyi Rudolf
(dzsémszGOND) áll majd színpadra. A koncertről további részletek
ITT.