Musical night and more – nem csak musical rajongóknak



Karácsony után kiváló kikapcsolódást nyújthat a Hungi Vigadóban a Musical night and more koncertest, amelyre Sós Miklós és sztárvendége, az X-Faktorból ismert Tóth Andi invitálják a szegedi közönséget szerda este.
A méltán ismert musical dalokon kívül felcsendülnek még pop, rock és crossover stílusból is közismert számok, ebből kifolyólag nem csak a musical rajongókat várják este 7 órakor a már említett fellépők.
Sós Miklós
neve ismerősen csenghet a szegedi színházkedvelők körében, ugyanis gyerekkora óta láthatjuk őt valamilyen színpadon és színházban játszani.
Gór Nagy Mária
tanodája után az Egyesült Államokban, a New York Film Academy-n tanult színészetet, az utóbbi években a Barátok Közt és a Jóban Rosszban sorozatok szereplője volt.Miklós elmondta, hogy ezt a koncertet teljes mértékben az R-GO frontemberének,
Szikora Robinak
köszönheti. „Robival a barátságunk nagyon régóta tart, tulajdonképpen az egyik mentorom. Neki jutott eszébe, hogy az általa az X-Faktorban mentorált
Tóth Andival
kellene összeállnunk és koncerteteket szerveznünk. Így hoztuk össze a ma estét is, ahová minden olyan embert várunk, aki nyitott az igényes zenére, és nem csak musical rajongó.” A koncerten jelen lesz még
Berthóty László
, a Budai Musical Társulat korrepetitora, aki zongorán kíséri majd az énekeseket, valamint a Ságvári Gimnázium tanulója,
Fejes Máté
is énekelni fog. Az est konferansziéja
Molnár Máté
lesz.