Kultúra

Megnyílt Krasznai Barbara kiállítása a Polgári Szalonban + FOTÓK

Megnyílt Krasznai Barbara kiállítása a Polgári Szalonban + FOTÓK

2016. december 15., csütörtök
Megnyílt Krasznai Barbara kiállítása a Polgári Szalonban + FOTÓK
polgari_szalon08_gs

A Polgári Szalon idei utolsó kiállítása Krasznai Barbara festőművész Életút című tárlata, amelyet Miklós Péter történész, teológus, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője, a Csongrád Megyei Közgyűlés kereszténydemokrata tagja nyitott meg.

Sokéves hagyomány a szegedi Fidesz-székházban

Rózsavölgyi József

önkormányzati képviselő (Fidesz) szervezésében működő Polgári Szalon életében, hogy a karácsony előtti adventi időszakban egy, az évet lezáró művészeti eseménynek ad otthont. Idén a Pataki Ferenc festőművész vezette Belvárosi Rajzkör tagjainak egyike,

Krasznai Barbara

tárlatával búcsúzik az évtől a Polgári Szalon. Krasznai Barbarának a keleti művészeti és filozófiai hagyományok jegyében létrejött alkotásaiból álló kiállítását

Miklós Péter

történész, teológus nyitotta meg. A hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője és a Csongrád Megyei Közgyűlés kereszténydemokrata tagja elmondta, hogy az Életút című tárlat anyagát fegyelmezettség és szabályozottság jellemzi, amely a különböző technikákkal készült műalkotásokat egységes világgá varázsolja. „Az ember és a természet, az egyén és a világmindenség harmóniája bemutatásának és megteremtésének igénye figyelhető meg ezeken a képeken, amelyeken végighúzódik a művészi kifejezésmód egyik legsajátságosabb tényezője, a női princípium is” – fogalmazott a megnyitón Miklós Péter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.