Hat magyar lemez a legrangosabb világzenei listán


Hat magyar lemez is felkerült a World Music Charts Europe (WMCE) nemzetközi világzenei toplistájának idei összesítésére. A 200-as elitben a legjobb helyezést Lajkó Félix érte el, akinek Most jöttem című, a Fonó Budai Zeneház gondozásában megjelent albuma a 30. lett.
A lista a havonta kiadott toplistás szavazatok alapján áll össze, amelyet minden hónap 1-jén tesznek közzé a wmce.de honlapon. A zsűriben 25 ország 50 rádiós világzenei szakembere dönt havonta pontozásos rendszerben - tájékoztatta a Fonó az MTI-t. A top 200 között a Fonó három lemeze került. Lajkó Félix albuma mellett a Buda Folk Band Saját gyűjtés című lemeze a 62.,
Herczku Ági
Live at Womex című koncertanyaga a 94. helyen végzett. Más magyar albumok közül a Söndörgőé (Live Wires, kiadó: Riverboat) a 63., a Kerekes Band szerzői kiadásban megjelent Back to Folkja a 149. lett.
Lovász Irén
közös lemeze
Jitka Suramskával
és
Michal Elia Kamallal
(Tri hlasy) a 163. helyen zárt 2017-ben. A 2017-es világzenei listára 854 lemezt jelöltek, az első helyre a nyugat-szaharai/spanyol
Aziza Brahim
került Abbar El Hamada című albumával, amelyet a német Glitterbeat Records, a tavaly és idén is a legjobb világzenei kiadónak választott label gondozott. A második a brazil
Elza Soares
lett, lemezének címe The Woman at the End of the World (A Mulher do Fim do Mundo), kiadója a Mais Um Discos. A harmadik helyre a nigeri Bombino futott be, Azel című anyagával (Partisan Records). A teljes éves lista a
ITTérhető el. A WMCE már korábban, szeptemberben bejelentette, hogy a kiadók versenyében a Fonó Budai Zeneház az igen előkelő 4. helyre került. A Fonó több száz kiadó közül nemcsak Magyarországról, hanem a közép-kelet-európai régióból is egyetlen kiadóként negyedik éve szerepel a legjobbak között, és idén először található az élmezőnyben.