Így szerettek ők a REÖK-ben



Nyáry Krisztián népszerű kötetei alapján, az SZTE hallgatóinak segítségével, ismert színészek tolmácsolásában születnek felolvasószínházi estek a Reök-palotában. Az első rész Szabó Lőrinc szerelmi életét mutatja be. A teltházas előadásra másfél hete nem lehet belépőt váltani, sőt a főpróbát is eladták.
A szerdán induló “öREÖK szerelmek - Így szerettek ők” felolvasószínházi projekt a legismertebb magyar írók és költők szerelmi életét mutatja be
Nyáry Krisztián
népszerű történetei alapján. A sorozat ötletgazdája
Réczei Tamás
rendező, aki elmondta: kiemelt szerep jut a megvalósításban a szegedi egyetemistáknak. Szabadművelődési kurzus keretében, a
Nyáry Krisztián
által megjelölt forrásokat, illetve a Réczei mint kurzusvezető által összeállított irodalmi jegyzéket követve felkutatják az adott szerelmi történet dokumentumait, majd az így összegyűjtött levelek, beszámolók, híradások, visszaemlékezések és naplórészletek alapján állítják össze az estek szövegkönyvét. A mai sajtótájékoztatón Prof. Dr.
Szajbély Mihály
, a Bölcsészettudományi Kar dékánja hangsúlyozta: bízik abban, hogy közelebb hozható az egyetemistákhoz a sorozat és a Reök-palota atmoszférája segítségével a színházművészet, és így egyre többen járnak majd közülük színházba.
Nyáry Krisztián
is azt emelte ki, hogy nem lesz hiábavaló a projekt akkor, ha meghozza a nézők kedvét a színházhoz és az irodalomhoz, hiszen a magánéleti történetek fontos hatása az is, hogy kedvet csinálnak az írók, költők személyes élete által ihletett művekhez. Az Így szerettek ők sorozat első része
Szabó Lőrincről
, feleségéről,
Mikes Kláráról
és szeretőjéről,
Korzáti Erzsébetről
szól. A költő szerepét nem más, mint
Nyáry Krisztián
vállalta magára, a feleség az Örkény Színház művésze,
Kerekes Viktória
, a szerető a Terápia sorozatból is ismert
Kurta Niké
lesz. Jegyet már nemhogy az előadásra, de az azt megelőző főpróbára sem lehet vásárolni, teltház fogadja majd a művészeket. A következő rész november 22-én lesz, és
József Attila
,
Kozmutza Flóra
és
Illyés Gyula
szerelmi háromszögét mutatja be. A programot az Őszi Kulturális Fesztivál keretében és az NKA támogatásával láthatják a nézők. “Számos olyan eleme van ennek a projektnek, ami közel áll a szívünkhöz, de talán az együttműködés a Szegedi Tudományegyetemmel a legfontosabb - emelte ki
Herczeg Tamás
igazgató. - Szerettük volna aktív közreműködésre buzdítani a hallgatókat, ezzel megerősítve jelenlétüket a kortárs művészetben. Hamarosan, ezt a szándékot erősítendő, egy újabb, a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel kötött, egyedi és izgalmas kooperációról is be tudnak számolni.”