Kultúra

Fiatal, szegedi énekesek sikerét hozta a Simándy-énekverseny

Fiatal, szegedi énekesek sikerét hozta a Simándy-énekverseny

2016. április 4., hétfő
Fiatal, szegedi énekesek sikerét hozta a Simándy-énekverseny
mikrofon_zene_koncert

Hanczár György, a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának tagja kapta vasárnap a IX. Nemzetközi Simándy József Énekverseny fődíját, megosztott első díjat kapott a szegedi Kovács Éva és a Tisza-parti városban tanuló Baracskai Judit.

A versenyen 18 és 36 év közötti énekesek vehettek részt. A 136 indulót két korcsoportban - 18-25 évesek és az alapképzésben résztvevők, valamint a mesterképzésben tanuló egyetemisták és ifjú művészek - díjazták. Az első kategória versenyzői az alapképzésben résztvevő hallgatók voltak. Az első helyezett a vietnami születésű

Ninh Duc Hoang Long

lett, aki magyarul adta elő mind a versenyen, mind a gálaesten a Hazám, hazám című Bánk bán áriát. A második

Raftis Theodora

, a harmadik pedig

Kiss Diána

lett. A második kategóriában azok indulhattak, akik közel állnak művészdiplomájuk átvételéhez - a mesterképzésben résztvevő hallgatók -, illetve már végzett ifjú művészek. Az elsőnek járó 500 ezer forintos pénzjutalmat a Szegeden tanuló

Baracskai Judit

és a szegedi

Kovács Éva

kapta, második helyezést ért el

Rendes Ágnes

és

Egyed Apollónia

, míg a harmadik megosztva

Vámosi Katalin

és

Bódi Zsófiával

lett. A IX. Nemzetközi Simándy József Énekverseny Simándy-díját - amelyet idén először ítéltek oda -

Hanczár György

vehette át. A fődíjas Az ezred lánya című tenor áriával nyerte meg a zsűrit. A fiatal tehetség Szegeden énekelte élete első főszerepét. A közönség Mozart A varázsfuvola című operájában ismerhette meg a hangját, amikor az Alföldi Róbert rendezte darabban Tamino szerepében lépett színpadra. A 100 éve született

Simándy József

emlékére tartott -

Temesi Mária

és

Sinkó György

operaénekes által alapított - versenyen az énekesek az elődöntőben egy szabadon választott dalt vagy áriát, a középdöntőben és a döntőben pedig három művet adtak elő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.